Olvasom, hogy Szlovákia – az EU javaslatára – úgy döntött: az idén esedékes népszavazáson már lehetővé teszi, hogy két nemzetiséghez való egyidejű tartozást is be lehessen jelölni. Gondolatban meg is dicsértem szlovák szomszédainkat, hogy ez bizony bölcs döntés volt, hiszen nagyon sok ember él a világon kettős identitással. Közben azonban megtudtam, hogy a 2011-es hazai népszámláláson már nálunk is két válaszlehetőség volt a nemzeti hovatartozás megjelölését illetően. Így hát a magyar illetékeseket is dicséret illeti – akármelyik kormány is volt ennek megvalósítója.
Azt is olvasom viszont, hogy a szlovák parlament magyar képviselője, Gyímesi György most azért lobbizik, hogy mégse legyen erre lehetőség. Ugyan mi gondja lehet a kettős nemzeti kötődés lehetőségével?
1) Lehet – bár nem gondolom, hogy így van –, hogy Gyímesi úr az „etnikai tisztaság” dacos képviselője. Orbán V. is arról beszélt 2017. elején a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”. „Etnikai homogenitás”? A Trianon előtti Nagy-Magyarország tekintetében ez a fogalom egyenesen értelmetlenség volt, hiszen 8-10 náció alkotta a lakosságot, amelynek csak szűken a fele volt magyar. Paradox „nyeresége” volt Trianonnak, hogy a létrejött Kis-Magyarország viszonylag(!) egységes nemzetállam lett. De etnikai tisztaság még itt is – azóta is – csak egyesek álmában létezik. Szlovákiában pedig még inkább lehetetlenség. [Kedves tréfája a bonyolult világnak – s már önmagában is az elmúlt ezer év állandó keveredését-kavarodását jelzi –, hogy egy szlovákiai magyart „gyimesinek” hívnak.]
De mi van, ha Gyímesi úr mégiscsak tiszta nemzetekben gondolkodik? Akkor vajon mit tanácsol annak a honfitársának, akinek egyik szülője magyar, a másik meg szlovák? (Márpedig ilyen sok van – és egyre több lesz!) Hova tegyék az X-et? Hiszen, ha csak egy helyre tehetik, feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek önmagukkal. És még bonyolultabb a helyzete a Dél-Szlovákiában élő „magyar cigányoknak”. Például a Rimaszombat környékén – Vámosbalog vagy Rimapálfala településen – élő (egyébként református) cigányok többségének magyar az anyanyelve. De lehet közöttük olyan, aki esetleg már jobban beszél szlovákul, mint magyarul. Ő hova írjon X-et? Három helyre? Hiszen szlovák is, magyar is, cigány is.
Persze nem lenne egyedülálló jelenség a nagyvilágban a képviselő úr, ha tényleg úgy gondolná – bár szerintem nem így van –, hogy mindenkinek csak egyetlen identitása lehet; hogy „Ha magyar, akkor magyar – és semmi más. Döntse el, hogy magyar vagy szlovák! Nem lehet valaki egyszerre magyar is, szlovák is.” Jól tudjuk, hogy az antiszemiták gyakran hangoztatott ellenvetése is az volt (150 évvel ezelőtt) a fokozatosan magyarrá asszimilálódó hazai zsidóság ellen, hogy „Döntsék el, hogy zsidók vagy magyarok! – mert vagy-vagy!” S ugyanez a látásmód bújik meg a mögött is, ha valaki nem tudja elfogadni, hogy egyszerre vallja magát cigánynak és magyarnak az a hazai romungró, akinek már fél ezredéve itt élnek az ősei, s aki álmában is magyarul beszél (hiszen nem is tud máshogy). Ha valaki nem hisz a kettős nemzetiségi kötődésben, olvassa el Lázár Ervin A keserűfű c. novelláját! Egy öreg tolnai sváb házaspárról szól, akik az 1946-os kitelepítéskor fegyveres fenyegetésre sem hajlandók elhagyni a falujukat, hiszen a dédszüleik dédszülei is ott nyugszanak, s hiszen ez az ő hazájuk. Mert ők sváb-magyarok, vagy magyar-svábok. (S itt most mindegy a sorrend.)
2) De az is lehet, hogy Gyímesi képviselő úr nem is a véleményét, hanem a politikai állásfoglalását jelzi. Merthogy Szlovákiában a magyar kisebbség politikailag megosztott. Az egyik oldal az Orbán által támogatott Magyar Közösség Pártja (MKP) vonalát követi, a másik fele pedig a Híd-Most párttal szimpatizál („most” szlovákul ’hidat’ jelent), akik a szlovákokkal való „szóba-állás” útján próbálják elérni a kisebbségi politika jobbítását. Minthogy Orbán egy Híd-Most típusú vegyes pártnak már önmagában a létét is hibának tekinti, nem is támogatta őket sohasem. Ő csak tisztán nemzetiségi alapon szerveződő pártban tud gondolkodni. Mint amilyen az MKP. Akik a szembenállásban és kemény követelésben hisznek; nem tárgyalni akarnak, hanem harcolni.
Ha ez a föltételezés igaz – de ki tudja? –, akkor Gyímesi György mostani akciózása tisztán politikai hitvallás. Talán csak azt akarta jelezni (Budapest felé), hogy ő a NER határon-túli „katonája”, s hogy egyetért azzal a koncepcióval, miszerint „szlovákokkal nem tárgyalunk és nem keveredünk; hanem követeljük a jogainkat”.
3) De esetleg még az is lehet, hogy Gyímesi – tapasztalatai alapján – egyszerűen csak gyanakvó és óvatos. Mert még homályos, hogy mire fogja használni az állam a kapott népszámlálási adatokat. Márpedig az ördög mindig a részletekben van. Még nem tudjuk, hogy ha valaki a „magyar” és a „szlovák” választ is bejelöli, akkor annak mik lesznek a következményei. Egyáltalán: lesz-e rangsor a két válasz között? Lesz-e olyan megkülönböztetés, hogy „elsősorban/másodsorban”, vagy hivatalosan egyenrangúnak tekintik a két választ?
Ravasz Ábel (a Híd-Most elnökségének tagja) azt mondja, hogy „ez nem nulla összegű játék: azzal, hogy valaki mást is ikszel, mint a magyart, a másik közösség nyer, de mi nem veszítünk”. Ez nagyon korrekt alapállás, de sajnos nem biztos, hogy igaz. Mert ha a népszámlálás utáni statisztikákban majd – egyszerűség(?) kedvéért – szlováknak „számítják” azt, aki a szlovákot IS bejelölte, akkor baj van. Mert abban a pillanatban a vegyes lakosságú településeken a magyarok százalékos aránya a kimutatás szerint automatikusan csökken; s lehet, hogy ezzel vége a kétnyelvű helységnév-tábláknak, a magyar nyelvű iskoláknak stb.
4) Van még egy utolsó „az is lehet”. Tételezzük föl, hogy egyszerűen félreértett valamit az az újságíró, akinek a cikkét olvastam! Lehet, hogy Gyímesi úr nem is a kettős nemzetiség bejelölésének lehetősége ellen hadakozik, hanem valamiért magának az egész népszámlálásnak a mostani megtartása ellen. Ebben az esetben elnézést kell kérnem Gyímesi képviselő úrtól, és persze az olvasóimtól is, mert akkor mindaz, amiről fentebb morfondíroztam, tárgytalan.
Bár talán akkor sem volt fölösleges mindezeket végig-gondolni, mert maga a probléma – Gyímesi Györgytől és a konkrét helyzettől függetlenül – nagyon is élő.
