1) Ezt nyilatkozta O.V. a „pedofil-törvénnyel” kapcsolatban június 24.-én, Brüsszelben. Majd utolérhetetlenül finom, tapintatos módján bölcs jótanáccsal is ellátta az ily-módon kiskorúnak tekintett újságírókat és – nem mellesleg – az uniós tagállamok vezetőit: „Mindig jobb előbb elolvasni valamit, és csak azután reagálni arra. Ez a helyes sorrend!”

Bár nem nekem mondta, megfogadtam a tanítását, s mielőtt megírtam volna ezeket a sorokat, alaposan elolvastam a törvényszöveget [iromány száma: T/16365]. Pontosan 8 alkalommal fordul elő benne a homoszexualitás szó.

2) Egy másik vonulata is van ennek a történetnek, ugyanis a brüsszeli interjúban ezt is mondta nemzeti főnökünk: „Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével. Ennek eldöntése pedig kizárólag a szülő dolga”. Ez utóbbi gondolatat azután Szijjártó miniszter (OV visszhangja) így acélozta meg (24.hu, jún. 26.): „Mi azt mondjuk, hogy a szülők kizárólagos joga és felelőssége a gyerekek szexuális orientációjával kapcsolatos nevelés.”

Tökéletesen egyetértek velük: EZ kizárólag(!) a szülők joga, dolga és felelőssége. De akkor a kormány miért szól bele?

3) Harmadik vonulat. A szexuális irányultsággal (homoszexualitás stb.) kapcsolatos paragrafusoknak a „Pedofil bűnelkövetőkkel szembeni…” című törvény szövegébe való beemelése (szociál)pszichológiai szempontból „zseniálisan aljas” húzás. Ez ugyanis milliónyi gyanútlan közember agyában azt erősíti, hogy a szexuális „másságok” ugyanúgy bűnök, mint a pedofília.

Javaslatom: aki ezt az „ügyes” pszichológiai húzást kitalálta, álljon tükör elé és köpje magát szembe. (Többször is!) Mert aki a szakértelmét – a tudományt – gonoszságra használja, az szemét-ember.