Hazánk politikai vezetői – hatalmukkal visszaélve – tíz éve ügyködnek azon, hogy megfojtsák leghitelesebb Krisztus-követő egyházunkat, az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösséget. Tíz éve tart a tortúra. A keresztény egyházak pedig egyre csak hallgatnak.
Iványi Gábor a ’70-es években a Metodista Egyházban volt lelkipásztor. Fiatal lelkészként csendes következetességgel, bátran szót emelt a kommunista kormány igazságtalanságai ellen, és elítélte saját egyházi elöljáróinak a megalkuvásait is. Egyházában végül kenyértörésre került sor. Az állam bíróság elé citálta, rendőrséggel zaklatta, kilakoltatta, elvette a templomát, börtönre ítélte. Éveken át lelakatolt, majd ledózerolt istentiszteleti hely előtt prédikált az utcán.
A ’80-as évek végén Orbán Viktor - a lázadó, friss diplomás fiatalember - nagyra tartotta még Iványit a megvesztegethetetlenségéért, tiszta, bátor elvhűségéért. Bizonyára ez motiválhatta arra, hogy első gyermeke (Ráhel, 1989), majd később – már a rendszerváltás után – fia (Gáspár, 1992) megkeresztelésére is Iványit kérte föl. (Református létére egy metodistát!) Ezután húsz évig nemigen voltak kapcsolatban, de feszültségről sem tudunk közöttük.
2010-ben azonban bekövetkezett a fülke-forradalom. Orbán olyan, szélsőségesen központosított, autokrata döntéshozatalra épülő – egy-kézben tartott – ország-irányítási rendszert (NER) alakított ki, amely hátrányosan érintett – s érint most is – minden személyi vagy szervezeti autonómiát. Ennek a szemléletnek a terméke a 2011. évi egyházi törvény is, amelynek értelmében nem bíróság, hanem a parlament dönt arról, hogy ki lehet vagy nem lehet egyház. Ez pedig kardinális elvi változás, ugyanis innentől az egyházak „felettesei” nem független bíróságok, hanem párt-függő parlamenti politikusok. (Lett is e miatt haddelhadd Európa-szerte!)
Ugyanennek az egyházi törvénynek a másik kemény intézkedése, hogy az összes addigi (kb. 180) vallási felekezetet törölte az egyházak listájából, s a „bevett egyház” címet és rangot csak a következőknek adta meg automatikusan: a Katolikus, a Református, az Evangélikus, az Unitárius, a Baptista, három zsidó és öt ortodox egyház, valamint a HIT Gyülekezete. Meghökkentő volt sokak számára, hogy miért nincs köztük a MET, amely létszámát tekintve is a „nagyok” közé tartozik, de a közfeladatok (idős-otthon, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, népkonyha, családok átmeneti otthona, óvoda/iskola-fenntartás, felsőoktatás, karitatív tevékenységek, gyógyítás stb.) terén kifejezetten kiemelkedő tevékenységet végez.
Nemigen tudunk erre más magyarázatot adni, mint hogy ekkorra már gyökeresen megváltozott O.V. viszonya Iványi Gáborral. Iványi ugyanis ugyanúgy, változatlanul elvhű, kritikus és megvesztegethetetlen volt, de most Orbán kormányának az intézkedéseit helytelenítette. Megerősíti ezt a föltételezést a történet folytatása.
A fentnevezett egyházi törvény lehetővé tette, hogy meghatározott kritériumok megléte esetén egy egyházi közösség kérvényezze a „bevett egyházak” közé kerülését. Több felekezet kérvényezte is, s köztük természetesen a MET is beadta a kérvényét, dokumentálva a kritériumoknak való megfelelését. A parlamenti döntések (s itt még egyszer hangsúlyozom, hogy politikusi döntések) alapján végül a bevett – vagyis „igazi” – egyházak száma 31-re emelkedett, de a MET ekkor sem volt közöttük. Annak ellenére sem, hogy aprólékosan igazolta a kritériumok hiánytalan meglétét. Utána jogi huzavonák mellett még többször is benyújtotta a kérvényét, de azt minden esetben – lényegében indoklás nélkül – elutasította a parlament. Vagyis Iványiék még azt sem tudhatják, hogy milyen indokkal nem kapták vissza egyház rangjukat.
Az egyházi titulus elvétele nem elsődlegesen érzékenységi, hanem vaskosan gazdasági kérdés is. Így ugyanis – nem lévén jogilag egyház – a MET 2011 óta nem kap olyan közfeladat-támogatásokat, amelyeket más egyházak megkapnak. S ami talán még nagyobb érvágás: nem lévén technikai száma, híveik nem adhatják nekik az SZJA 1%-át.
Az igazságtalan – és lényegében jogtalan – helyzet ellen a MET minden hazai jogorvoslati fórumra benyújtotta a panaszát, de azt minden szinten elutasították. Ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak. 2014-ben ez a bíróság el is ítélte Magyarországot, és kötelezte a kormányt kártérítés megfizetésére. A kormány ugyan minden eszközzel húzta-halasztotta a fizetést, de végül 2016-ban már nem bújhatott ki alóla, s akkor a MET valóban kapott kártérítést. Jellemző azonban, hogy azóta nem kap, pedig – bár a menetközben történt törvénymódosítások következtében kisebb mértékben, mint 2011-ben, de – a törvénysértés továbbra is fennáll. A kormány cinikus válasza erre a helyzetre a MET felé az, hogy „pereljetek újra, s ha a bíróság megítéli, majd fizetünk”. (Azért is mérhetetlenül cinikus ez a válasz, mert ők is jól tudják, hogy a strasbourgi EJEB-hez csak akkor fordulhat a Testvérközösség, ha már az összes hazai fórumot (első fok, másodfok, Kúria, Alkotmánybíróság) megjárta, s mindegyik elutasította; ez pedig éveket is igénybe vehet. Miből fizessék addig a peremre került, szerencsétlen sorsú emberekkel foglalkozó munkatársaikat? Miből fizessék a halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára fenntartott iskoláikban a közüzemi számlákat? Vagy zárják be az iskoláikat, s hagyják őket az „út szélén”?
A történet legfrissebb eseménye, hogy a kormány megint – sokadszorra – szorított a présen. Iskolákról is lévén szó, egy EMMI-s államtitkár javaslatára a NAV 250 millió Ft-ot már zárolt (amely a MET-é lett volna), s 127 milliót már le is emelt, majd Elküldte a NAV szakértőit, hogy a MET szegedi birodalmában nézzenek körül, s – adósság fejében – foglaljanak le minden értékesíthető dolgot. „A kiküldött beosztottak kifogástalanul viselkedtek; megértjük, hogy ők csupán végrehajtói a kormány akaratának, és ugyan nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat vagy egyéb felszereléseinket, de a hatalom kíméletlen akarata mégis a fejünk felett lebeg” – írja Iványi az iskolavezetőknek címzett levelében.
Vegyük észre, hogy politikai vezetőinknek nem a MET egyházi jellegű, hitéleti tevékenységével van baja. Nem foglalkoznak a templomaikkal és a lelkipásztoraikkal. Csak a pénzzel! Bár igazából nem is a pénzkérdés fontos számukra, hanem maga Iványi. Végső soron róla szól a történet. Mert nem hódolt be, nem hajtott fejet, megőrizte szellemi függetlenségét, nem vált a NER részévé, alattvalójává. Lényegében tehát Iványi legyőzése, ellehetetlenítése a cél. Nehezen viselik el, hogy a MET – bár már nehezen kap levegőt – még mindig él, még mindig ellátja keresztény küldetését, még mindig hisz abban, hogy az Úr velük van, s látnak még jobb napokat is. (Ebben én is reménykedem.)
A MET tehát végzi – keresztényi küldetéstudatra épülő – hitéleti tevékenységét, s mellette végzi „államtól átvett” közfeladatait is, melyekhez viszont nem kapja meg a kormánytól a – mindenki másnak járó – dotációt. Az a kormány fojtogatja a példamutatóan evangéliumi keresztény MET-et, amely ugyanakkor minden megnyilatkozásában hangsúlyozottan és hivalkodóan kereszténynek – sőt a „keresztény Európa megmentőjének” – mondja magát.
Az önmeghatározásuk szerint keresztény egyházak pedig – köztük a külön kormánytámogatásokat élvező nagyegyházak is – hallgatnak. Némák. Vétkesek közt.
