Környezetvédő körökben elterjedt nézet, hogy a műanyagokkal az a baj, hogy nem bomlanak le. Nyilván erre adott válaszul a cégek próbálkoznak is a legváltozatosabb lebomló műanyagok előállításával.

    Én azonban nem itt látom sem a probléma gyökerét, sem a megoldását. Hanem?

    Az erdőben eldobott műanyagzacskó és az óceánok vizén úszó „flakon-szigetek” esetében valóban baj, hogy nem bomlanak le. De az is nagy baj lenne, ha a házunkban a PVC-ből készült vízvezeték- és csatorna-csövek lebomlanának. És ha a ruháink anyagát képező textilekből egyszer-csak – pl. amikor vendégségben vagyunk – lebomlanának a bennük lévő műszálak, akkor sokan nagyon kínosan éreznék magukat. Arról nem is beszélve, hogy nekem szürke-hályog műtét révén mindkét szememben kicserélték az eredeti szemlencsét (számítógéppel megtervezett) műanyag lencsére; én tehát műanyagon keresztül nézem a világot. És számomra nyilván katasztrofális lenne, ha ez a műanyag lebomlana.

    Nem az tehát a kulcskérdés, hogy műanyag vagy nem-műanyag. Hanem az, hogy egyszer-használatos, vagy tartós használatra készült-e az adott tárgy. Az „eldobós világgal” van baj! Azzal, hogy milliónyi használati tárgyat eleve azzal a tudattal gyártanak, hogy úgyis hamarosan a szemétben végzi. S ha úgyis ott végzi, akkor fölösleges is igényes kivitelben gyártani. A másik oldalról pedig így szól a logika: „ha ilyen gyatra minőségű, akkor minek és mire tartsam meg?” S ezzel bezárult a kör.

    Azt ugyanakkor el kell ismernünk, hogy egyszer-használatos, eldobandó tárgyakat valóban műanyagból lehet leginkább gyártani, tehát az „egyszer-használatosság” és a „műanyag” fogalmak sajnos jogosan összenőttek.

   Ugyanakkor van olyan műanyag is, amelyik szép, igényes és tartós. Kedvenc példám erre a LEGO, hiszen a negyven évvel ezelőtt a gyermekeimnek vett LEGO-t ma az unokáim használják; s ma pontosan ugyanolyan szépek, simák, s ugyanolyan pontosan pattannak össze, mint akkor. Pedig a LEGO anyaga nem is különleges műanyag. ABS-nek hívják, ahol az A akril-nitrilt  [NºC–CH=CH₂] jelent, a B butadiént [CH₂=CH–CH=CH₂], az S pedig sztirolt [C₆H₅–CH=CH₂]. Még aki nem sokat konyít a kémiához, az is láthatja, hogy három viszonylag egyszerű vegyület ko-polimerje a LEGO anyaga.

    Tagadhatatlan, hogy minden műanyaggyártás terheli a környezetet. De ez nem a műanyagok specifikuma! Bármi másnak – vasnak, szódának, üvegnek stb. – a gyártása is terheli a környezetet. Környezetvédelmi szempontból az a legfontosabb kérdés, hogy mennyire terheli. 1kg ABS és 1kg PET, azaz polietilén-tereftalát [(–CO–C₆H₄–CO–O–CH₂–CH₂–O–)_n] gyártása környezetterhelés szempontjából nem-igen különbözhet egymástól, viszont az előbbi évtizedekig használatos tárgyban jelenik meg, a másik pedig abban a másfél literes flakonban, amely nagy eséllyel nemsokára a szemétben landol, vagy már éppen a Csendes-óceáni szemétszigetben úszik. Félreértés ne essék! Ez nem azt jelenti, hogy az egyik műanyag „jó”, a másik pedig „rossz”. A felhasználási mód jó, illetve hibás.

    Csodálkoznék azon, ha a LEGO cég valóban azon gondolkodna, hogy az ABS helyett valami lebomló műanyagra térjen át. Hiszen éppen annak a szép példája, hogy hogyan lehet egy műanyag igényes is, tartós is. Ahogy már mondtam: a LEGO kockák nem a szemétben végzik!