A parlament 2017. április 4-én sürgősséggel megszavazta a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását. A fölterjesztésre Áder János ápr. 10.-én este „pecsétet ütött”, s az bő félóra múlva már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Gyanús gyorsaság! Hogy lehetett a kormány ennyire biztos abban, hogy „átmegy” a módosítás, s már csak az entert kell megnyomni a gépen?
A törvénymódosítás lényege, hogy külföldi egyetem hazánkban csak akkor működhet, ha a) a saját országában is van kampusza (azaz otthon is folytat képzést), 2) a működést a két ország közötti, „föderatív állam esetén … annak központi kormányzatával létrejött előzetes megállapodáson alapuló nemzetközi szerződés” garantálja.
Látszólag logikus követelmények, amelyeket azzal indokoltak, hogy azért hozták ezt a törvényt, mert hazánkban senki sem lehet a törvények alól kivételezett. Ez az indoklás azonban fából vaskarika, hiszen a valóság ennek fordítottja. Éppen a törvénymódosítás következtében vált a CEU „törvényszegővé”. A korábbi vizsgálatok olyan szabálytalanságokat tártak csak fel, amilyenek „tucatjával” fordulnak elő a hazai felsőoktatási intézményekben, s tisztázás után könnyen javíthatóak.
Vagyis kilóg a lóláb, hogy a cél igazából nem egy jogilag tisztázatlan és ezért problémákat okozó helyzet rendezése volt, hanem az, hogy a CEU jogellenes helyzetbe kerüljön. De azt el kell ismerni, hogy aki nem ismeri a konkrét helyzetet, az önmagában a törvénymódosítás szövege alapján joggal gondolhatja, hogy korrekt jogi elvárás.
De nézzük külön-külön a két új követelményt! Vajon miért olyan fontos, hogy egy egyetem egy másik országban csak akkor működhessen, ha otthon is folytat képzést? Mi ennek a logikája? Ha csak a vendég-országban működik, akkor talán eleve alacsonyabb lenne a színvonal? Ennek megoldása egyszerű akkreditációs kérdés. Vagy esetleg probléma lenne a diplomák érvényessége, elfogadása körül? Ugyan mi? Nem látok a törvénymódosítás mögött semmilyen ésszerű okot. Ezért erős bennem az érzés, hogy igazán nem oka volt ennek a törvénymódosításnak, hanem célja. Az, hogy a CEU lehetetlen helyzetbe kerüljön. (De ha kedves olvasóim közül valaki tud racionális érvet mondani ennek a kikötésnek a védelmében, akkor szóljon, írja meg! Vagy ismer esetleg valaki hasonló kikötést más ország más egyeteme esetében?)
A másik követelmény külön érdekes. Még abban is lehet logika, hogy – föderatív állam esetében – a központi kormánnyal kötött megállapodáson kell alapulnia az egyezménynek, de az USA esetében ez kivihetetlen, mert az ottani jogrend szerint a központi kormányzat nem szólhat bele az egyes államok oktatásügyébe. Magyarországnak ebben a relációban kizárólag New York állammal lenhet jogviszonya, nem az USA egészével.
Hogy a csudába került ez a kitétel a törvénymódosításba? Vajon a törvényjavaslatot szövegező jogászok nem tudták, hogy (a CEU-ra nézve) jogi abszurdum, amit megkövetelnek? Vagy éppenséggel tudták, s éppen azért fogalmaztak így, hogy ezzel még megoldhatatlanabbá tegyék a CEU helyzetének jogi rendezését? [Ki-ki gondolkodjon el azon, hogy szerinte melyik alternatíva az igaz, s melyik vet jobb fényt a törvény megalkotóira.]
Az elmúlt másfél évben a CEU teljesítette azt a két követelményt. Bár ők is abszurdnak tartják ezeket az elvárásokat, a budapesti működésük folytathatósága érdekében „otthon” is létesítettek kampuszt, ahol 2018 januárja óta folyik is oktatás. 2018 áprilisában egy magyar kormányzati küldöttség ki is utazott Amerikába, hogy áttekintse az új helyzetet, de mindeddig nem tettek közzé jelentést. Vagyis nem ismerünk olyan hivatalos véleményt, hogy amit tapasztaltak, ne felelne meg a CEU-val szemben támasztott követelményeknek.
Az egyezmény javasolt szövege elkészült, tehát már csak az hiányzik, hogy a magyar kormány aláírja az egyezményt. De nem teszi. Hónapok óta csak vár. A miniszterelnökséget vezető miniszter (Gulyás Gergely) hol azt mondja, hogy az oktatási tárca vizsgálja az ügyet, hol meg azt, hogy nincs mit vizsgálni. [Szerintem ez utóbbiban igaza van (de nem úgy, ahogy ő érti!), hiszen a kormány által feltételként támasztott törvényi követelmények maradéktalan teljesítése után ugyan mire vár még a kormány.]
Palkovics L. sem válaszol egyenesen egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért nem írják alá az egyezményt. Csak szofisztikusan mellébeszél. (Ld. 168óra, 2018. okt. 31.) Azt mondja, hogy „majd az amerikai hatóságoktól kapott információk alapján dönt az Oktatási Hivatal” arról, hogy teljesült-e az amerikai kampusz mint föltétel, de ezt egyelőre nem vizsgálja, mert „a CEU nem tudta benyújtani a szükséges dokumentumokat”, viszont azok „benyújtásának az a föltétele, hogy létrejöjjön a New York állam és a magyar állam közötti megállapodás”. Ha ez tényleg így van, s nemcsak P.L. logikátlan magyarázkodása, akkor ez nem más, mint a kormány részéről tudatosan kialakított „22-es csapdája”. Hiszen ezek szerint az OH akkor kezdi vizsgálni, hogy megfelelő-e az amerikai kampusz, ha majd megszületett az államközi egyezmény; azt viszont csak akkor fogja a kormány aláírni, ha valaki (ezek szerint az OH!?) kimondja, hogy az amerikai kampusz megfelelő. Szándékos circulous vitiosus?
Játszik még a kormány azzal a jogi csűrés-csavarással is, hogy két jogi entitás-e a Central European University és a Közép-európai Egyetem. Sorozatosan érvelnek úgy, hogy ez két külön dolog. Palkovics is úgy fogalmaz, hogy ha a CEU befejezi Magyarországon, attól még „kiválóan fog működni Budapesten a Közép-európai Egyetem”.
Két problémám van Palkovics magabiztos kijelentésével kapcsolatban. Egyrészt ez a „kiválóan” igencsak megkérdőjelezhető, hiszen nyilván a töredékére fog csökkenni az érdeklődés a „KEE” iránt, ha az már nem azt a képzést és nem azt a diplomát nyújtja, mint amit most CEU-ként nyújt.
A másik az, hogy a CEU jogi létesítésének törvényi szövege nem tesz különbséget a két(?) intézmény között. Ez áll ugyanis a 2004. évi LXI. törvényben: „A Közép-európai Egyetem állami elismeréséről” szóló törvényt az Országgyűlés „a New York államban (Amerikai Egyesült Államok) elismert Közép-európai Egyetem (Central European University) magyar, nem állami egyetemként történő elismerése érdekében” hozta. Lehet persze, hogy Magyarország (vagy New York állam) jogrendszerének buktatói miatt pro forma valóban két entitás a CEU és a KEE, de a jogalkotó egyértelműen fordítási szinonimaként használja a két nevet.
A CEU rektorának arra a mondatára, hogy ha dec.1.-ig nem írja alá az egyezményt a magyar kormány, akkor – bármennyire szeretnének Budapesten maradni – kénytelenek lesznek elkezdeni a képzések Bécsbe áttelepítését, a kormány EU-kapcsolatokért felelős államtitkára (Varga Judit) így reagált: „Kialakult egy helyzet, ez az egyetem saját döntése. A kormány ezt tiszteletben tartja. Az oktatás szabadsága alapján egyébként oda mennek, ahova akarnak.”
Azon túl, hogy ez orcapirítóan pökhendi válasz, ráadásul hazug is, hiszen a kialakult helyzetet nem a CEU okozta, hanem a kormány azon döntésének a következménye, hogy – nyilván céltudatosan – halogatják az egyezmény aláírását, s nem kommunikálnak semmit ennek okáról. Vagyis arra játszanak, hogy a hetek múlásával a CEU egyre lehetetlenebb helyzetbe kerüljön, s végül tényleg kénytelen legyen elköltözni Budapestről, hiszen egyezmény híján nem hirdethet meg ide újabb kurzusokat.
Most már nem tudok másra gondolni, mint hogy a kormány lényegében a bolondját járatta a CEU-val (valamint New York állammal, s egyben az USA-val is). Nagyon úgy tűnik, hogy eleve eldöntötték, hogy a CEU-nak törik-szakad mennie kell, s talán azt gondolták, hogy úgysem fogja tudni teljesíteni a feltételként támasztott követelményeket. De most az derült ki, hogy mégis teljesítették. „Érthető”, hogy a kormánynak ebben a helyzetben – megőrzendő az előre eldöntött célt – már nincs más fegyvere, mint a halogatás és nem-kommunikálás.
Közel vagyunk ahhoz, hogy elveszítsük Budapest (és hazánk) egyik ékét, világszínvonalú felsőoktatási intézményét, s csakis azért, mert a kormány nem szereti azt a sokfelé nyitott gondolkodásmódot, amelyet a CEU képvisel, s amelyért a világ minden részéből törekedtek ide jönni fiatalok tanulni.
* * *
Hírlik, hogy O.V. az Európai Néppárt egy értekezletén állítólag már ígéretet is tett a lex-CEU hatályon kívül helyezésére, de megvárják, amíg előbb az EU Bírósága hoz erre vonatkozó határozatot. Szerintem azért várják meg, mert így majd „arcvesztés” nélkül vonulhatnak vissza; és lehet majd arra hivatkozni, hogy az EU megint beleszól hazánk belügyeibe. És nem utolsó sorban: addigra a CEU már biztosan „eltűnik innen”. Dupla nyereség!
