Victor András gondolatai

Victor András gondolatai

Egyéni képviselői indítvány

2018. december 30. - András Victor

Tipikus parlamenti „játék”, hogy ha egy ellenzéki képviselő nyújt be indítványt, akkor a fideszes többség elutasítja a napirendre vételét, s ezzel az a javaslat „meghalt”. Ha fideszes képviselő nyújtja be, akkor vita nélkül megszavazzák, s akár „egy nap alatt” törvény lesz belőle. Lehet, hogy ilyenkor a fideszes honatyák azért nem tesznek föl még kérdést sem, mert a frakcióban előzetesen már mindent megbeszéltek, s csak színjáték, hogy nem a frakció nyújtotta be, hanem egyéni képviselő. De az is lehet, hogy fogalmuk sincs, miről szavaznak, s nem is kívánnak vele foglalkozni, csak engedelmes szavazógépként nyomják a gombokat. Egyik rosszabb, mint a másik.

 Mióta a fidesz-kormány uralkodik, azóta ez így működik. Nem törvénytelen, hiszen a jogszabályok valóban lehetővé teszik, hogy akár egyetlen képviselő is indítványozhasson törvényjavaslatot, de hogy ez a fideszes gyakorlat a joggal való erkölcstelen visszaélés, az biztos.

 Más országokban is létezik egyéni képviselői indítvány; kulturált kormánypárti képviselő azonban nem – vagy csak nagyon kivételesen sürgős esetben – alkalmazza. Ez a jogi forma ugyanis a demokratikusan működő parlamentekben elsősorban a valóban egyéni ötleteknek nyit teret, s leginkább a kormányzó többség gesztusa a kisebbségben lévő ellenzék felé, hogy ezen az úton legalább vitát generálhassanak a parlamentben, s így valamelyest megismertethessék a mondandójukat a „nagyközönséggel” is. S ha nem ért egyet velük a kormány, végül úgyis leszavazzák.

 Az egyéni képviselői indítványok alapján történő jogalkotás egyfajta „egyszerűsített eljárás”. A legfontosabb különbség az, hogy míg az indítvány „normális” – pl. a kormány vagy a mögötte álló frakció általi – benyújtásakor kötelező a javaslatot az országgyűlés illetékes bizottságával véleményeztetni, az ellenzéki pártokkal és az érintett társadalmi szervezetekkel stb. egyeztetni, addig az egyéni képviselői indítvány esetében ez nem szükséges.

 Itt van a „kutya elásva” a fidesz-kormány szempontjából! Ha ugyanis tartalmi okokból az indítvány éppen olyan parlamenti szakbizottsághoz kerül, amelyiknek ellenzéki képviselő az elnöke, akkor esetleg akadályt gördíthetnek az útjába, vagy legalábbis lassíthatják a menetet. No, éppen ez az a két dolog, amit a fidesz-kormány nem visel el: azt, hogy valaki akár csak kíváncsi kérdéseket tegyen fel, s így „akadékoskodjon” vele; valamint azt, hogy ne hajthassa végre azonnal, amit kitalált.

 A kormányzati türelmetlenség és akarnokság jellemző példája, hogy – kétharmaduk birtokában – úgy módosították 2011-ben a parlamenti házszabályt, hogy még az egyéni képviselői indítványok „szükségtelen bonyodalmait” is félrelökték, s így a képviselők kétharmadának jóváhagyásával egy törvényjavaslatból „pillanatok alatt” törvény lehet az első aktustól a zárószavazásig minden vita, késedelem és egyeztetés nélkül.

 Ez a magyarázata annak, hogy a fidesz-kormány „elmúlt nyóc évében” elszálltak az egyéni képviselői indítványok. Még az új Alkotmányt (azaz Alaptörvényt) is így fogadták el! Egy hónap alatt! Kikerülve az egyeztetés kötelezettségeit. S a „gránitszilárdságú” Alaptörvény módosításai is egyéni képviselői indítvány alapján történtek.

 És formailag természetesen a „rabszolgatörvényt” sem a kormány nyújtotta be, hanem Kósa Lajos és Szatmári Kristóf fideszes képviselők. [De erről majd legközelebb!]

A bejegyzés trackback címe:

https://victora.blog.hu/api/trackback/id/tr3814524262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása