Felmérték, hogy milyen mértékben értenek egyet az EU tagállaiban az emberek azzal, hogy jogállamisági kritériumok tiszteletben tartásához kössék az EU-s pénzek felhasználását. EU-szinten 77%, Magyarországon 72% ért egyet. A felmérést az EP végeztette, minthogy a „jogállami kritériumok” ügyében bejelentett magyar-lengyel vétó miatt különösen aktuálissá vált ez a kérdés.

Az eredmény legalább két tanulsággal szolgál. Az egyik az, hogy EU-s szinten is a lakosság kb. 1/4-e nem ért egyet az összekapcsolással, ami nem elhanyagolható arány, de sajnos nincs információnk arról, hogy miért nem. Nem tudjuk, melyek a jellemző elutasítási érvek, szempontok.

Még érdekesebb azonban a hazai eredmény, hogy t.i. a „magyar emberek” közel 3/4-e egyetért a „jogállamisági mechanizmus” bevezetésével. Más felmérések is készültek erről az elmúlt napokban, s azok is hasonló eredményt kaptak. Kiderült, hogy még az Orbán-hívők nagyjából 1/3-a is egyetért az EU-s pénzek felhasználásának szigorúbb jogállami ellenőrzésével.

Ez pedig nem azért érdekes, merthogy meglepő lenne (hiszen egyáltalán nem az), hanem azért, mert a jelek szerint a „magyar nép lelkét” állítólag kiválóan ismerő miniszterelnökünk ezt egészen másként látja. Azt nyilatkozza ugyanis vétója indoklásaként, hogy „Nem tehetem ki Magyarországot annak /…/, hogy olyan álláspontokat kényszerítsenek Magyarországra, amelyeket a magyar emberek nem tudnak elfogadni”.

Vajon kikre gondol OV, mint „magyar emberekre”, ha csak a lakosság szűk egyharmada utasítja el ezt a bizonyos jogállami mechanizmust? Szerinte talán hazánk lakosságának többsége nem „magyar ember”? Persze mondhatja, hogy nem bízik abban a felmérésben, amelyet az EP rendelt meg (és a többi felmérésben sem), de ez nem változtat a lényegen. Mert ha ő úgy gondolja, hogy nem 72% az egyetértő, hanem valójában csak 60, vagy 50, vagy akár csak 40, akkor mi van? Akkor – akárhány százalék(!) – az így gondolkodó honfitársaink (mint pl. én is) nem tartoznak a „magyar emberek” közé?

Persze volt ennek a fajta gondolkodásnak előzménye is; amikor 2002-es választási veresége után a Várban, a Dísz-téren, a híveinek üzenve kimondta azt a rettenetes, uszító mondatot, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Ezzel mintegy azt üzenve, hogy – az ő látásmódja szerint – a „haza” azokból áll, akik ő rá szavaztak. Most pedig talán azt akarja üzenni, hogy csak azok a „magyar emberek”, akik az ő pártján vannak?

Nagyon nehéz a fenti kérdésekre bölcsen és előre-vivően válaszolni. Azt azonban mindenesetre kimondhatjuk, hogy OV alaptalanul hivatkozik arra, hogy azért vétóz, mert „a magyar emberek nem tudják elfogadni” a jogállamisági mechanizmust.

De akkor meg kinek a nevében vétóz?