Néhány nappal ezelőtt (04.22.) Menczer Tamás (tájékoztatásért felelős államtitkár) videó-nyilatkozatában arról „tájékoztatott” minket – persze körítve azzal, hogy minden mondatában szerepelt az „oltásellenes ellenzék” kifejezés –, hogy a The Lancet nevű nívós lap kiállt a kínai vakcina hatásossága mellett. A bökkenő az, hogy ez a „kiállás” a lap egyik mellékletében megjelenő olvasói levél volt, amelyet két kínai írt, akik a Sinopharmnak dolgoznak.
Szintén M.T. tegnap (04.25.) azt tudatta az országgal, hogy a WHO várhatóan hamar kiadja az engedélyt a Sinopharm vakcinára. Ebben meg az a bökkenő, hogy a WHO nem adhat ki semmiféle engedélyt; az ugyanis gyógyszerhatósági jogkör.
A kormány (szintén tegnap) táblázatot közölt a vakcinák hatásosságával kapcsolatban:
https://www.facebook.com/kormanyzat/photos/a.134933189912743/5439406176132058
Itt meg az a bökkenő, hogy ez a táblázat totálisan ellentmond a statisztika legelemibb szabályainak is. Ettől még Gulyás Gergely (miniszterelnökséget vezető miniszter) a táblázat alapján nyugodtan és azonnal levonta a következtetést: „a kínai Sinopharm jobb, mint a Pfizer, de a Szputnyik a legjobb”.
Megjegyzem, hogy minden fenti tévedés/hazugság ellenére valószínű, hogy a Sinopharm is valóban hatékony. De elbizonytalanító, hogy erről még most sincs a kezünkben hiteles dokumentum.
Egyébként az úgynevezett „oltásellenes ellenzék” ugyanezt mondja.