A Népszava (2023.nov.10.) oldalain „Átrajzolták volna a térképet” címmel arról olvashatunk, hogy a Völner–Schadl féle megvesztegetési ügynek van egy tanulságos mellékszála, amely a címben megjelölt motorról szól. Annyi kiderül az újságból, hogy ez is nagyon zavaros és gyanús ügy, de a téma tudományos elemzésébe eddig nem ment bele senki. Nézzük tehát ennek a „vízüzemű motornak” a szakmai hátterét!

A „találmány”

K. Szabolcs (bútorasztalos) és N. Csaba (szerelő) – úgymond Nikola Tesla ötlete alapján – azon dolgoztak, hogy megfelelően átalakított belsőégésű motor „vízüzemű hidrogén égésével” működjön. Vagyis víz bontásával kapott hidrogén lenne a motor üzemanyaga.

Szóltak is egy régi barátjuknak, R. Róbertnek, hogy egy ilyen találmányon dolgoznak, s ő 185 millió forinttal támogatta is a kutatás-fejlesztést. Amikor R. Róbert kifogyott a pénzből, Schadl György (Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, elnök) megvásárolta a megelőlegezett találmányt, s innentől ő adott havi félmillió forint fizetést K. Szabolcsnak. A továbbiak szervezeti háttereként pedig létrehozta az Aqua Energy Solution Zrt-t, s apportként belevitte a készülő motor terveit.

Pályázati pénzek

Schadl úgy gondolta, hogy az Aqua Energy Zrt. jó keret lehet komoly pályázati pénzek elnyeréséhez. Meg is kereste Völner Pált (Igazságügyi Minisztérium, államtitkár), s úgy tálalta neki a pályázathirdetésre vonatkozó javaslatát, hogy a készülő vízüzemű motor nagyon hasznos lehet a Völner-közeli bányavállalkozás, a lábatlani Calmit Hungária Kft. számára is. Völner vállalta is, hogy megkeresi Steiner Attilát (Innovációs és Technológiai Minisztérium, államtitkár), s a fülébe teszi a bogarat, hogy írjanak ki olyan energetikai pályázatot, amelyen a vízüzemű motor sikerrel indulhat.

Völner és Schadl rögtön neki is álltak körvonalazni a számukra optimális pályázatot. Azt is elkezdték  szervezni, hogy a két „feltaláló”, valamint az S. K. Béla (a Calmit Zrt. vezetője) által megbízott szakemberek állítsanak össze egy olyan szak-anyagot, mely végképp meggyőzi Steiner Attilát, hogy érdemes kiírni a pályázatot. Völnerék nagyjából 1 milliárd Ft pályázati pénzre számítottak. 

Nem mellékes körülmény, hogy S. K. Béla több alkalommal is jelezte a kétségeit, hogy egyáltalán működőképes lesz-e az a motor, Völner azonban – bár föltehetően ő is tisztában volt azzal, hogy humbug az egész – megnyugtatta, hogy ha majd már megnyerték a pályázatot, „senki nem fogja nézni, hogy valójában  volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredmény elérésére vagy nem”. 

Nagypályás játszma

Völner egyre nagyobb pályán játszott a „vízüzemű motorral”. Megkereste a motor ötletével Kovács Pált (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, alelnök) és Süli Jánost (Paks bővítéséért felelős tárcanélküli minisztert) is. El is utaztak mindketten, hogy a helyszínen tanulmányozzák a szerkezetet, de érdekes módon nem egyformán értékelték ugyanazt a helyzetet. Kovács Pál szerint: „láttam a vízüzemű motorral hajtott járművet és külön magát a motort is, amely vízzel gyönyörűen működött, vízpárát pufogott ki”. Süli János szerint viszont: „nem láttuk pontosan, hogy hogyan történt a víz bontása és a hidrogén égése, de azt igen, hogy egy fekete kockába beáramlott a víz és kiáramlott a gőz. De láttunk már olyat, hogy egy ilyen kockát előzőleg feltöltöttek hidrogénnel.” Süli elvetette a paksi felhasználás gondolatát, mondván, hogy „ipari felhasználásra alkalmatlan”. 

Völner megkeresésére – no meg azért is, mert „Palkovics miniszter urat is nagyon érdekelte” a találmány, amely „ígéretesnek tűnik” – Steiner Attila is elment, hogy a Calmit Zrt. lábatlani bányájában a helyszínen tanulmányozza a motort. Érdekesen felemás Steiner Attila reakciója: utólag azt mondta, hogy „az látszott, hogy valami itt működik”, mégis ejtette az ügyet, de csak arra hivatkozva, hogy nem kapott részletes dokumentációt a motorról. 

Tanulság 1.

Természettudomány. A „vízüzemű motor” gondolata nem új; már évtizedekkel ezelőtt is felbukkant. Ami nem is csoda, hiszen a vízből valóban kivonható a hidrogén, s a hidrogén valóban az egyik legreménytelibb motor-hajtóanyag. 

Ámde a vízmolekulák bontásához energia kell. A legismertebb technika az, hogy egyenáramot vezetünk a vízbe, s akkor a bontó-készülék egyik oldalán hidrogén-buborékok fejlődnek, a másikon pedig oxigén-buborékok. Ha a fejlődő hidrogént külön gyűjtjük és tároljuk, annak elégetésével kiválóan meghajthatjuk a belső égésű motorokat. 

A vízbontás (víz → hidrogén + oxigén) és a hidrogén égése (hidrogén + oxigén → víz) két olyan kémiai folyamat, amelyek pontosan egymás tükörképei. Ezért a két reakció energia-változása is pont ugyanakkora. Csak különböző előjellel. A hidrogén gyűjtéséhez ugyanannyi energiát kell elhasználnunk, mint amennyit „kapunk” a hidrogén égésekor. [És akkor még nem beszéltünk arról a fizikai törvényről, hogy minden energiaátalakítás elkerülhetetlenül némi veszteséggel jár. Ha tehát a vízbontáshoz szükséges energiát (valahogy) közvetlenül motorhajtásra használnánk, jobban járnánk, mint ezzel a „körúttal”.] 

Röviden: aki azt gondolja, hogy ez a vízüzemű motor észszerű találmány, az gondolatban „feltalálta” az örökmozgót, s egyúttal érvénytelenítette az energia-megmaradás törvényét. De hát már évszázadok óta tudjuk – és már az általános iskolában is tanítjuk –, hogy örökmozgó nincs, elvileg sem készíthető. A vízüzemű motor tehát nem más, mint a tudatlanság és a kóros hiszékenység iskolapéldája. Hogy’ lehetséges az, hogy felelős pozícióban lévő emberek – jogászok, műszaki végzettségűek, horribile dictu: energetikai döntéshozók! – nem kiáltanak fel már az első mondat után, hogy „de hát ez lehetetlenség; e mögött nyilván csalás van!”. Hogy’ lehetséges, hogy miniszterek, államtitkárok, kormánytisztviselők hónapokig, sőt évekig „eljátszadoznak” egy ilyen abszurdummal, szélhámoskodással, értelmetlenséggel? 

Tanulság 2.

Tisztesség. Erkölcsi kérdés, hogy akik már gyanítják – vagy egyenesen tudják – hogy szemfényvesztés az egész, miért nem jelzik ezt. Miért nem mondja az „egyik miniszter a másiknak”, hogy félrevezetés áldozata? 

És még súlyosabb az az erkölcsi fertő, amelyben egy államtitkár tudatosan belemegy – és mást is belevisz – egy hazugságba, ha abból pályázati százmilliókra számíthat.