2011. június 14.-én négy KDNP-s képviselő új egyházi törvény-javaslatot nyújtott be, mondván, hogy elszaporodtak a „biznisz-egyházak”, amelyek lényegében anyagi előnyök érdekében választották ezt a szervezeti formát, s csak látszólag foglalkoznak vallási kérdésekkel. Bizonyára valóban voltak ilyenek is az akkor bejegyzett 180 egyház között, de e miatt fölösleges (és álságos) volt új törvényt hozni, hiszen egyértelműen a bíróságok feladata feltárni az ilyen visszaéléseket. Az igazi cél más volt; az, hogy ne a független bíróság, hanem a nem-független parlament dönthessen arról, ki lehet, s ki nem lehet egyház. Vagyis, hogy a politika „uralja” az egyházak világát is.
Így is lett. A megszületett 2011. évi egyházügyi törvény paragrafusai alapján ugyanis valóban nem a hívek, hanem lényegében az új törvényt megszavazó mameluk-politikusok döntötték el, hogy melyik felekezet egyház, melyik nem az. A törvény az „elismert egyház” címet automatikusan csak a következőknek „adta meg”: a Katolikus, a Református, az Evangélikus, az Unitárius, a Baptista, három zsidó és öt ortodox egyház, valamint a HIT Gyülekezete. A többit törölte az egyházak listájából. Ha – ahogy a törvény szükségességét indokolták – tényleg a pénz, vagyis az egyházaknak juttatott állami támogatás lett volna a fő probléma, akkor azt másként is meg lehetett volna oldani.
A benyújtás és a parlament általi elfogadás között azonban volt még egy érdekes – s a kormány igazi célját eláruló – közjáték. A parlamenti vita elé kerülő ún. egységes javaslatban még az szerepelt, hogy a nyilvántartásba vételről bíróság dönt. A jelek szerint maga a kormány is csak ekkor kapcsolt, hogy „álljunk meg, nem ilyen lovat akartunk”, s az utolsó pillanatban, még a zárószavazás előtt elfogadtattak egy módosítást, miszerint az egyházi jogállás megszerzéséről nem bíróságok döntenek, hanem az országgyűlés.
Ezt azonban az Alkotmánybíróság határozata (2011.12.19.) „közjogi érvénytelenség” miatt alkotmányellenesnek mondta, ezért megsemmisítette. De nem tartalmi, hanem formai okok miatt, ugyanis alapvető változtatást egy törvény szövegén már nem lehet benyújtani a zárószavazás előtti pillanatban. Sebaj, ezt a „formai” hibát a parlamenti szavazógép segítségével gyorsan kijavították.
A törvény kihirdetése után – bizonyos kritériumok megléte alapján – kérvényezni lehetett a listára kerülést, s így végül 31-re növekedett az elismert egyházak száma. Sok addigi egyház azóta vagy egyesületi formában folytatja a tevékenységét, vagy eltűnt. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) azonban nem tűnt el. Bár a kritériumok tekintetében náluk lényegesen „gyengébbeket” is elfogadott a parlamenti „szavazógép”, az ő elismerési kérvényüket több ízben is elutasították. Milyen alapon? Lényegében „csak”. A MET pedig azóta is – igazságtalanul hátrányos helyzetében is – folytatja példamutatóan keresztény (Krisztus-követő) tevékenységét.
Van itt még egy érdekes helyzet, amely a MET-et érinti. 2014 nyarán a parlament igazságügyi bizottsága a MET kérvényével kapcsolatban két ellentétes változatot terjesztett a Ház elé: egy elutasítót és egy elfogadót. Az első arról szólt, hogy az ott felsorolt tíz vallási közösséggel – így a MET-tel – történő „állami együttműködést az Országgyűlés elutasítja”. A másik – elfogadásra vonatkozó – javaslatot azzal a megjegyzéssel terjesztették be, hogy azt nem támogatják, ugyanakkor lehetőséget kívánnak adni az országgyűlésnek a két változat közti döntésre.
Ezt a döntést azonban azóta – tehát lassan már hat éve – nem tűzte a parlament napirendre, pedig az Ab már nem egyszer figyelmeztette erre a törvényhozókat. Ez tehát súlyos alkotmányos mulasztás. (Egyébként a parlament saját működésére vonatkozó törvény értelmében is a belső beterjesztéseket 60 napon belül meg kell vitatni.)
Az érintettek szempontjából persze nem az a lényeg, hogy ez alkotmányos mulasztás-e vagy nem, hanem az, hogy a parlamenti döntés hiánya megfosztja őket attól a törvényadta joguktól, hogy egy esetleges elutasítással szemben az Alkotmánybírósághoz forduljanak panasszal. Ez a halogatás lehetetlenné teszi a továbblépést, s ezzel sérti az érintett vallási szervezetek tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát.
A törvény kilenc bejegyzett kisegyházat hozott lehetetlen helyzetbe (pl. Ankh Örök Élet Egyház, Mantra Buddhista Egyház, Út és Erény Közössége Egyház, Gyógyító Buddha Közössége Egyház stb.). Valamint a MET-et, amelynek sok híve és óriási szolgálat-hálózata van: 8 egyházközség, 11 iskola, Wesley János Lelkészképző Főiskola (ahol a lelkész-képzés mellett más felsőoktatási szakok is vannak), 5 idős-otthon, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, népkonyha, családok átmeneti otthona, kórház. Ez pedig még a sok-sok önkéntes áldozatos munkája mellet is óriási összegekbe kerül. Viszont legelszántabb híveik sem tudják nekik adni a vallási 1%-ot, mert nincs technikai számuk. Az egyházi címtől való megfosztás tehát nem egyszerűen érzékenységi-kérdés, hanem vaskosan működési kérdés is.
Ezek a hátrányt szenvedő szervezetek az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak panaszukkal; meglátásuk szerint sérültek a jogaik azzal, hogy a törvény megfosztotta őket az egyházi státusuktól. [Az EJEB nem az Európai Unió Bírósága, hanem az annál tágabb keretű, 47 országot képviselő Európa Tanács szerve, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének betartása fölött őrködik.] Az EJEB igazat adott a panaszosoknak; megállapította (2014.04.08.), hogy ez az egyházügyi törvény valóban sérti az Egyezmény 9. (vallásszabadság) és 11. (gyülekezés és egyesülés szabadsága) cikkelyét. Kimondta azt is, hogy nevezett egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről nem rendelkezett.
A magyar kormány azonnal fellebbezett a döntés ellen, de az EJEB elutasította, így az ítélet jogerőre emelkedett (2014.09.10.). Ekkor már összeget is tudunk: a magyar kormány 3m€ (nagyjából 1md Ft) kártérítést köteles megfizetni az Iványi Gábor vezette MET-nek.
2015-ben megint módosított a parlament az egyházügyi törvényen, de azon most sem változtattak, hogy a parlament döntsön az egyházak nyilvántartásba vételéről. Őrizték továbbra is azt a jogtalan helyzetet, hogy mégiscsak a politika „uralja” az egyházakat. Pedig napnál világosabb, hogy ez az a „botránykő”, amely leginkább sérti az uniós normákat.
A megítélt kártérítés megfizetését – vagy ennek hiányát – illetően nem találunk biztos információt. Arról van adatunk, hogy 2015-ben a kormány még „újabb haladékot” kért. Sokan úgy tudják – még 2018-as hírek is arra utalnak – hogy a sértettek azóta sem kapták meg a kártérítésüket. Ugyanakkor Semjén Zsolt egy 2018-as írásbeli válasza Szerető Szabolcs (LMP) kérdésre így szól: „A strasbourgi EJEB ítéletek alapján kártérítésként eddig több mint kétmilliárd forint kifizetése történt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részére, amely magában foglalja többek között az SZJA 1%-ot és kiegészítését, illetve a szociális kiegészítő normatívát is.” És ugyanazon év novemberében Nacsa Lőrinc (KDNP) is azt mondta egy parlamenti válaszában, hogy „Iványi Gábor egyháza 2 milliárd forintos kártérítést kapott a strasbourgi bíróság ítélete nyomán.” (Ezekkel a válaszokkal együtt továbbra is bizonytalanságban vagyunk. Vajon miért beszélnek a kormánypárt oldaláról „2 milliárd forintos kártérítésről”, mikor „csak” 1 milliárd volt a megítélt kártérítés? Lehet, hogy nem ugyanarról van szó?)
Akár megkapták a szervezetek a kártérítést, akár nem, azt az – EJEB szerint is – jogsértő helyzetet, hogy nevezett szervezeteket megfosztották egyházi státuszuktól, máig is csak felemás módon orvosolta a kormány a 2018. dec. 12-én elfogadott (Gulyás Gergely féle) egyházügyi törvény-módosítással (2019. évi XXXVI. tv). Törölték azt az EU-s szemmel elfogadhatatlan passzust, hogy a politika dönt az egyházakról, és rögzítették, hogy az egyházakat a Fővárosi Törvényszék jegyzi be. Ugyanakkor – cseles módon – továbbra is fenntartják azt a helyzetet, hogy az egyházakkal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben mégiscsak a politika vezényel. Lássuk erről a tényeket!
A 2011. évi CCVI. egyházügyi törvény ma érvényes (2020.04.13.) szövege az egyházak három szintjét határozza meg: „Nyilvántartásba vett, Bejegyzett és Bevett egyház”. Az egyes egyházi szintekre való nyilvántartásba vétel kritériumai (a nemzetközi működésű szervezetektől most eltekintve) a következők:
Nyilvántartásba vett egyházzá olyan, legalább 5 éve működő vallási egyesület válhat, amelynek:
- vagy az utolsó 3 év átlagában legalább ezer fő adta az SZJA 1%-át,
- vagy van legalább ezer tagja; és egyúttal nyilatkozatot tesz, hogy a jövőben sem államháztartási, sem EU-s vagy más nemzetközi támogatást nem vesz igénybe.
Bejegyzett egyházzá olyan, legalább 20 éve működő vallási egyesület, illetve legalább 15 éve nyilvántartásba vett egyház válhat, amelynek:
- vagy az utolsó 5 év átlagában legalább 4 ezer fő adta az SZJA 1%-át,
- vagy van legalább 10 ezer tagja; és egyúttal nyilatkozatot tesz, hogy a jövőben sem államháztartási, sem EU-s vagy más nemzetközi támogatást nem vesz igénybe.
Bevett egyházzá olyan bejegyzett egyház válik, amelyikkel az állam együttműködési megállapodást köt. Ennek a megállapodásnak köszönhetően a „bevett egyház” számos olyan gazdasági előnnyel és működési jogosultsággal bír, amellyel a többiek nem. Ők a „kivételezettek”. Ide azonban távolról sem vallási, hanem a szó szoros értelmében egyházon kívüli tényező révén lehet bekerülni: „amelyekkel az állam együttműködési megállapodást köt”. Vagyis a legmagasabb rangú – ha úgy tetszik: igazi – egyházi státuszról továbbra is a parlamenti többség dönt.
Ebből a szabályrendszerből a következők olvashatók ki:
1) Ezer fő (tag vagy 1%-os támogató) alatt nincs mód egyházzá nyilvánításra. Ennek nyilván megvan a maga oka (bár nem tudom, mi az), de ez a „fékezési” szándék erősen megkérdőjelezhető. Természetesen az állam (vagyis a kormány) joga eldönteni, hogy miféle vallási szervezeteket támogat anyagilag, de miért ne tekinthetné magát egyháznak egy olyan kis (keresztény vagy más) gyülekezet, amelyik semelyik „hivatalos” egyházhoz nem tartozik. Nem alaptörvény-ellenes diszkrimináció egy 900 fős vallási képződménytől megtagadni azt, ami egy 1100 fősnek jár? Miért a méret számít, s nem a jelleg és minőség? Mindenesetre Pál apostolnak nálunk ma nem lenne lehetősége arra, hogy bejegyeztesse a „Krisztus-követők egyházát”.
2) Azok az egyházak, amelyektől a 2011-es törvény elvette az egyházi státuszt, a NAV pedig a technikai számot, most lehetetlen helyzetbe kerültek. Technikai szám nélkül ugyanis az elmúlt években nem kaphattak 1%-ot, e nélkül viszont számukra csak a b) variációk jöhetnek szóba, vagyis csak úgy kaphatnak egyházi besorolást, ha egyúttal nyilatkoznak arról, hogy a jövőben sem államháztartási, sem EU-s vagy más nemzetközi támogatást nem vesznek igénybe. Ez ugyanis rendkívüli módon beszűkíti a működési lehetőségeiket.
3) Egy olyan nagy szervezeti hálóval rendelkező szervezet, mint a MET, ebben az esetben végképp ellehetetlenül és működésképtelenné válik. Ugyanakkor ezen a felháborító következményen túl még egy tisztán elvi jellegű fenntartás is kézenfekvő ezzel a „nyilatkozatosdival” kapcsolatban. Mert azt még úgy-ahogy el is fogadhatjuk, hogy államháztartási támogatást nem akar adni nekik a kormány, az azonban teljesen érthetetlen, hogy miért ne vehetnének igénybe EU-s vagy a világ bármely más országából származó támogatást. Milyen alapon tiltja meg ezen a módon a magyar kormány, hogy egy magyar vallásos (vagy akármilyen) szervezet igénybe vegyen EU-s vagy más külföldi forrásokat? Mifajta szempont írja felül azt a pozitívumot, hogy végső soron Magyarország gazdagodik attól, ha egy gyülekezet EU-s vagy nemzetközi támogatással itthon épít, fejleszt valamit? Ráadásul ne felejtsük el, hogy a kereszténység VILÁGvallás! Maga a καθολικος (katholikosz) szó is azt jelenti, hogy ’általános, egyetemes’.
Ez a törvényi rendelkezés tehát elkerülhetetlenül kiváltja azt az értelmezést, hogy a célja – persze kimondatlanul – továbbra is a MET (és más hasonló szervezetek) bonyolult jogi szövegkörnyezetbe eldugott lehetetlenné tétele. Tágabb értelemben a hazai egyházak „kötőféken tartása”.
* * * * *
Januári hír, hogy Iványi Gáborék újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, s továbbra is követelik, hogy a NAV adja vissza technikai számukat. Tudtunkkal azonban a NAV most is úgy határozott, hogy a szervezet idén sem fogadhatja az adózók által felajánlott 1%-ot.
Szept. 1.-én a kormány – ezúttal Maruzsa államtitkár „hangján”– újabb támadást indított a MET ellen. Közölte velük, hogy a továbbiakban nem kapják az ún. kiegészítő támogatást, mert a minisztérium úgy látja, hogy az „nem térül meg”.(Amit eddig kaptak, az is csak a fele volt annak, amit más egyházi fenntartású iskolák kapnak.) Még hozzá tette, hogy esetleg utoljára az eddigi támogatás felét megkaphatják, de akkor abban a szerződésben benne lesz a további támogatás megvonásának tudomásulvétele is. S ha pedig így [értsd: a többi egyháznak juttatott kiegészítő támogatás negyedéből] nem megoldható a működtetés, akkor készek állami fenntartásába venni az intézményeket. Ez utóbbi „ajánlat” ordítóan képmutató. Ugyan mitől lenne jobb a fenntartó-váltástól az odajáró gyerekeknek? Csak nem azt mondják ezzel, hogy „majd akkor adjuk meg a normális működéshez szükséges pénzt, ha már nem a tiétek az iskola”? Ez mindenestül rosszízű zsarolás.
S minthogy a MET nem enged a zsarolásnak, a napokban elkezdődött a fizikai földre-kényszerítés is. Egy vidéki iskolájukban – tartozásuk miatt – már elzárták a gázt, s ugyanez fenyeget a Dankó utcai központ esetében is. A kormánynak a jelek szerint kevésbé fáj Iványiék iskoláiba járó sok-száz HHH-s gyerek helyzetének rosszabbra fordulása – vagy akár reménytelenné válása –, mint az, hogy a MET még mindig „életben van”.
