Meglepődve olvasom a HUMUSZ Hírlevélben (2022. ápr. 29.), hogy a „Mosódió: a koszos ruha természetes tisztítója” (egy mosódiót népszerűsítő cikk linkjével együtt). Nem vagyok felkészült annak megítéléséhez, hogy a mosódióval való mosás hulladék szempontból jó-e vagy sem. De összesített környezeti szempontból szerintem egyáltalán nem támogatandó. S ennek legalább két oka van:
1) A szappanfa (Sapindus) – melynek termése a mosódió – India és Indonézia táján őshonos. Tehát nem nálunk, s nem is Európában! Ha divatos környezetvédelmi érvekkel rászoktatnánk az európai és észak-amerikai „gazdag világot”, hogy szappan – vagy szintetikus mosószerek – helyett használjanak természetes mosódiót, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy az indiai farmerok a földjeiken saját használatú termékek helyett nekünk termesztenének mosódiót. Ez pedig a gazdasági gyarmatosítás tipikus helyzete lenne. Vagy már ma is az? És akkor még nem említettük az ezer kilométerekre való szállítás környezetterhelését sem.
Egyébként szaponin (a mosódió hatóanyaga) a nálunk élő növények némelyikében is előfordul – pl. a szappanfű (Saponaria) minden részében, a vadgesztenye (Aesculus) termésében – de kétségtelenül nem olyan koncentrációban, mint a szappandióban. Vajon nem ezek fölhasználására (pl. magasabb szaponin-tartalomra való nemesítésére) kellene inkább fókuszálni a dél-kelet-ázsiai fa népszerűsítése helyett?
2) A szaponin egy szterán-vázas vegyület, amelyhez cukormolekulák kapcsolódnak. A szterán-váz nevezetes biokémiai szerkezet. Seregnyi biológiailag aktív vegyületnek – a szteoridoknak – ez a szerkezet az alapja; pl. különböző nemi hormonoknak, anyagcsere-hormonoknak, gyulladás-csökkentő gyógyszereknek. Nincs tudomásom arról, hogy pl. Indiában – ahol állítólag már évszázadok óta használják a mosódiót ruha mosásához – nem okoz-e anyagcsere-problémákat. Azt azonban gondolom, hogy a „nagyüzemi” mosódió-használatra való buzdítás előtt szükség lenne egy alapos kutatásra, hogy ha nagy mennyiségben kerül szaponin a szennyvízbe, annak mi az utóélete.
