Koronavírus témában immár a sokadik „nemzeti konzultációnak” vagyunk részesei. Persze ilyen helyzetben igazi konzultáció (= tanácskozás) nyilván nem lehetséges. Lényegében a kormány megkérdezi az emberek véleményét, vagyis valamiféle közvélemény-kutatásról van szó. Ez még rendben is volna, de akkor annak be kellene tartani a szabályait.
Ilyen szabály pl., hogy a kérdéseknek nyitottaknak kell lenniük. Súlyos szakmai hiba olyan „sugalló, befolyásoló” kérdést föltenni, amely tereli a válaszadót valamelyik felkínált válasz felé. Nézzünk két szakmailag hibás típust:
1) Hiba (de tulajdonképpen ártalmatlan) olyan – lényegében üres – kérdést föltenni, amelyre minden épeszű ember nyilvánvalóan az „Igen”-t (vagy más esetben mindenki a „Nem”-et) választja. Pl.: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez”. Ilyen üres, a várt választ evidenciaként sugalló kérdés sajnos elég sok volt az eddigi „konzultációkon”.
2) Az viszont súlyos és egyáltalán nem „ártalmatlan” hiba, ha a kérdés már a fogalmazás módjával erősen sugallja, hogy melyik a „jó” válasz. Pl.: „Brüsszel veszélyes lépésre készül…” Mindegy is, hogy mivel kapcsolatban készül lépésre, mert a „veszélyes” szó beszúrásával a kérdező – a kormány – gyakorlatilag „megoldotta”, hogy úgyis mindenki a „Védjük meg” választ fogja bejelölni. „Ügyes” megoldás, de a közvélemény-kutatás mint szakma erkölcsi szabályait sárba tapossa.
Vagy: „A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon; Ön támogatja ezt?”. Hát, ki az az őrült, aki a saját kultúrájának háttérbe szorulását támogatná? (A csúsztatás egyébként ott van a kérdésben, hogy célnak titulálja azt, ami „csak” lehetséges következmény.) A nemzeti konzultációk eddigi kérdéseinek sajnos az óriási része ilyen: a válaszolót már a fogalmazás-móddal manipulálja.
Ez utóbbi tény is megerősíti azt a véleményt, hogy a kormány célja ezekkel a „konzultációkkal” sokkal kevésbé az emberek véleményének megismerése, mint inkább a vélemények befolyásolása. Vagyis lényegét tekintve a „konzultáció” nem igazán közvélemény-kutatás. Inkább propaganda.
A közvélemény-kutatás szakmai és erkölcsi szabályai szerint rossz kérdéseken túl van még egy nyomós érv, amely ezt igazolja. Ez pedig a létszám. A kormány – most már sokadszor – milliárdokat költ ezekre a „nemzeti konzultációkra”. Most majdnem 8 millió példányban küldték ki postán a kérdőíveket (ráadásul nem is 80 grammos „normál”, hanem vastagabb, drágább papíron!); teleszórták az egész országot költséges óriásplakátok tízezreivel, a napilapok és más újságok oldalain minduntalan a „Te országod, Te hangod” kép kerül a szemünk elé. Vagyis elképesztően sok pénzt költenek erre a (nevezzük úgy!) közvélemény-kutatásra. (És éppen most, amikor minden lehetséges pénzt a koronavírus-járvány féken-tartására, valamint a vállalkozásukat vagy állásukat elveszítők megmentésére kellene fordítani.)
Holott talán már a gimnazista gyerekek is tudják, hogy a köz véleményének megtudakolásához fölösleges az egész népességet megkérdezni. Egy profi cég kapásból megmondja, hogy milyen szempontok alapján és hány fős reprezentatív mintát kell kiválasztani a 8 millióból ahhoz, hogy a tőlük kapott válaszok megbízható pontossággal jelezzék, hogy mit kapnánk eredményként, ha mindenkit megkérdeznénk. Azt gyanítom, hogy 8 millió ember esetén – a reprezentativitás szempontjait jól megválasztva – a teljes népesség kb. 1%-a is elegendő lenne. Vagyis ha a kormánynak valóban csak az emberek megkérdezése lenne a célja, akkor ezek a „konzultációk” századannyiba kerülnének, mint így. Nem kis különbség!
Összefoglalva: a „nemzeti konzultációknak” nem az emberek véleményének megismerésre az igazi célja, hanem a gondolkodásuk, a véleményük alakítása, akár manipulálása. Ezért – ebből a célból – kell tehát minden egyes emberhez eljuttatni a kérdőívet. A kormány ezen az úton lényegében a saját „politikai célú véleményét” propagálja. S erre a propagandára semmi pénzt nem sajnál. Eredményes is! A mi adóforintjainkból a mi „agyunkat mossa”. Sikerrel.
