Orbán Viktor szokásos péntek reggeli (2022.01.14.) interjújában szóba került a „pedofília-törvényhez” kapcsolódó, közelgő (április eleji) népszavazás is. A kormányfő az egyik gondolatmenetében – elég félreérthetően fogalmazva – egy gondolatkörbe helyezte a pedofíliát és a szexuális „másságokat”. Ellenzéki újságírók, politikusok persze azonnal neki is mentek, hogy szerinte tehát a homoszexualitás átmehet pedofíliába. Orbán mondatai ugyan nem voltak világosak – s akár így értelmezhetjük azokat – mégis le kell szögeznünk, hogy nem ezt mondta. Mást mondott, de az sem jobb ennél az olvasatnál.

Az interjúban először „lenullázta” a németeket egy pedofil hálózat miatt, majd némi büszkeséggel hozzátette, hogy „De most nem erről beszélünk, mert ezt a magyar törvények jól megoldják, hanem egy másik jelenségről – aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita, de ezt én nem tartom fontosnak. Ez a másik jelenség az, hogy bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők egyébként nem fogadnak el, vagy nem szeretnék, ha a saját családjukban is megjelenne, ezt népszerűsíti az állam, vagy az iskolai rendszer. Vagy megengedi az iskolai rendszer azt, hogy ilyen népszerűsítő propagandisztikus előadásokat a szülők megkérdése nélkül a gyerekek elé tárjanak”.

Orbán tehát nem is a homoszexualitásról beszélt (ez a szó el sem hangzott), hanem általában az LMBTQ embereket elfogadó és a jogaikat védő attitűdről mint jelenségről. Ezzel kapcsolatban mondta, hogy „van egy nagyon nagy vita”, hogy ez a látásmód elvezet-e a pedofíliához, vagy sem. Nem mondott egyetlen érvet sem arról, hogy miért nem tartja fontosnak ezt a vitát (talán azért, mert ő maga is tudja, hogy ilyen nagy vita valójában nincs), de legalábbis nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a szexuális másságok tudomásul vétele és elfogadása – vagyis az LMBTQ személyek „békén hagyása” és megbélyegzésük elutasítása – olyan attitűd, amely vezethet a pedofília felé.

Ez döbbenetes csúsztatás egy jogvégzett ember részéről. A pedofília ugyanis minden jogállamban bűncselekmény, akármilyen nemű az elkövető és az áldozat. A „hetero” és a „homo” pedofília egyaránt bűntett. Ugyanakkor a leszbikus, meleg és más BTQ kapcsolat – jogi szempontból – sehol sem bűncselekmény. Persze lehet – és kell is – arról beszélgetni, hogy a keresztény valláserkölcs szerint miért bűnös, aki homoszexuális életet él. Vizsgálni kell, hogy hogyan érvényes ma a Biblia erről szóló tanítása. Merthogy azt nem mondhatjuk, hogy minden szó szerint úgy érvényes, ahogy ott le van írva, hiszen akkor például halálra kövezéssel kellene büntetni még a házassági félrelépéseket is. Mondhatnánk egyébként Orbán védelmében, hogy neki nem is önmagában az LMBTQ életformával van baja, hanem annak népszerűsítésével (értsd: a gyerekek megrontásával), ami talán már büntetendő. Vagyis neki a gyermekek védelme a célja. A cél nemes. A mögöttes tartalom azonban vagy masszív tévedés, vagy rafinált és szándékos megtévesztés.

Értelmezzük ezt a „tévedés/tévesztés” kérdést az LMBTQ kérdéskör legtöbbeket érintő részhalmazával, a homoszexualitással (Leszbikus és Meleg) kapcsolatban! Orbán – sajnos sokakkal (s messze nemcsak követőivel) egyetemben – abban a hiedelemben él, hogy a gyerekek félrenevelhetők, „megronthatók” azzal, ha kedvet csinálnak nekik a homoszexualitáshoz akár csak annak a „bemutatásával” is. Némi logika kétségtelenül van ebben; de hamis logika. Ennek a hamisságnak a belátásához gondolkodjunk el azon, hogy vajon ennek a fordítottja – amelyben egyébként nyakig benne élünk: a heteroszexualitás gigantikus „bemutatása” a művészetben, az irodalomban, a filmekben, a televízióban – vajon miért nem csábítja át a „másmilyeneket” a „normális” szexualitás táborába. A válasz egyszerű. Azért nem, mert a szexuális orientáció alapvetően nem megfontolás és választás kérdése. (S ezt nem teszi érvénytelenné, hogy vannak bonyolult „határ-helyzetek” is.)

Szögezzük tehát le, hogy az LMBTQ identitás és a pedofília két külön fogalomkör; az egyik szexuális másság, a másik szexuális bűntény. Nem volt tehát tisztességes az Orbán-kormány részéről egyazon törvényben („2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról”) szabályozni ezt a két kérdést. Legfőképpen azért nem, mert ezzel azt sugallják (vagy már deklarálják is?), hogy a homoszexualitás és a pedofília összetartozik. Ez pedig – még ha csak ráutaló formában is – tíz- vagy százezrek megalázása.

Nézzük, mit mond ez a törvény! Az 1.§ (2) így rendelkezik: „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

Függetlenül attól, hogy nemes vagy álságos indítékúnak ítéljük meg ezt a törvényt, azt meg kell állapítsuk, hogy nyelvileg igencsak – jogszabály esetében megengedhetetlenül – homályos. Csak két példa erre: A) Vajon mit jelent az, hogy a szexualitás „öncélú” ábrázolása? Ha egy autóreklámon a csillogó-villogó kocsi mellett egy bomba-nő áll kihívó pózban, az kimeríti-e a „szexualitás öncélú ábrázolása” fogalmát? Abban az értelemben nyilván, hogy egy nő vonzó formáinak az égadta világon semmi köze nincs egy autóhoz. Ugyanakkor tudjuk, hogy megtervezetten nem öncélú, hiszen reklám, tehát vásárlásra csábítás a célja. B) Hogyan értelmezendő a „népszerűsíti, jeleníti meg” kifejezés? Egyáltalán: mit jelent ez a vesszővel elválasztott felsorolás? Úgy érti a törvényhozó, hogy a „megjelenítés” értelemszerűen „népszerűsítés” is egyben? (Ez magyarul jól beszélők számára értelmetlenség lenne.) Vagy úgy értelmezi, hogy ez is tilos és az is? (Ez a valószínűbb.) Ebben az esetben viszont önellentmondó a jogszabály, hiszen így (formailag) a homoszexualitás negatív színben való feltüntetése is tilos lenne.

Tisztáz(hat)atlan, hogy vajon szándékosan ilyen homályos-e a törvény megfogalmazása? Magyarázhatjuk azzal is, hogy esetleg kapkodtak a fogalmazók, mert a miniszterelnök megüzente nekik, hogy 24 órán belül már a parlamentnek is el „kell” fogadnia. De ennél sokkal valószínűbb, hogy tudatosan ködös a szóhasználat; s végső soron az a célja, hogy „rugalmas értelmezéssel” bővüljön a megvádolhatók – de legalábbis az öncenzúrát választók – köre.

Összegzésként rögzítsük, hogy fent-idézett nyilatkozatában Orbán nem mondja, hogy a homoszexualitás átmehet pedofíliába. S az is igaz, hogy ez a nyilatkozat – minden homályossága ellenére – egy fokkal még mindig világosabb a törvény szövegénél, hiszen „bemutatásról” nem szól, csak „népszerűsítésről”. Mindez azonban nem változtat azon hogy ez az egész „gyermekvédelminek” beállított hajcihő – törvénnyel, nyilatkozattal, rafináltan és sugallóan megfogalmazott népszavazási kérdésekkel együtt – lényegében nem más, mint egy ügyesen kitalált – s végső soron sajnos erkölcstelen – kampány-fogás.

Ezek Ezékiel próféta szavai:

„És lőn az Úrnak beszéde hozzám: Prófétálj Izrael pásztorai felől! Mondjak nekik: Így szól az Úristen: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-e legeltetni? A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, a betegeket nem gyógyítottátok, a sérülteket nem kötöztétek be, az elűzöttet nem hoztátok vissza, s az elveszettet nem kerestétek meg, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk.” (Ez 34,1-4)

 Hol vagy, Ezékiel?

A „hegyi beszéd” Jézus tanításainak egyik legtömörebb kifejtése. Itt hangzanak el az ún. „boldog-mondások”, amelyekben Jézus felsorolja, hogy kik – vagy kik lesznek – igazán boldogok. Pl. „az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”; vagy „a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”. Némelyik boldog-mondásnak viszonylag könnyű az értelmezése, de a legelsőnek – „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3) – nehéz megfejteni az üzenetét.

A Müncheni Kódexben (1466), az első magyar Bibliafordításban is – ugyan ma már szokatlan írásjelekkel, de – pontosan így szól ez a mondat. A kódex szerzői nyilván az 5. század legelején egységes szerkezetbe foglalt (szent Jeromos, azaz Hieronymus féle) latin nyelvű Biblia (a Vulgata) szövegét használták. Ott így olvasható: „Beati pauperes spiritu quoniam ipsorum est regnum caelorum”. Ami ebben a mondatban nehezen értelmezhető, az a „pauperes spiritu” kifejezés. Pauper = ’szegény, szűkölködő’, spiritus = ’lehelet, lélek, szellem’. Vagyis korrekt fordításnak tekinthetjük azt, hogy „lelki szegények”.

De ha korrekt is, tagadhatatlan, hogy első olvasatra kifejezetten bántó. Mintha Jézus a primitív, szűklátókörű, lelkileg sivár embereknek ígérné a mennyországot. Ez lehetetlenség! Mégis: másfélezer éve ebben a nehezen elfogadható megfogalmazásban idézzük ezt a boldog-mondást. Így olvasható a magyar Bibliákban, de az angolban („poor in spirit”), franciában („pauvres en esprit”) és németben („armen Geistηis. Megkönnyíti ugyan az értelmezést, ha magyarázatként azt olvassuk lábjegyzetben, hogy ez azt jelenti, hogy „akiknek szükségük van Istenre”, de egyáltalán nem világos, hogy miért jelenti azt.

A probléma kulcsa tehát a lélek szó és a szegény szó helyes értelmezése.

1) Hogy’ hangzott Jézus arám nyelvén ez a „lélek”? A Máté evangélium eredetileg valószínűleg arám nyelven született, de ismertté görögül vált. Az ógörögben két „lélek” értelmű szó van, a ψυχη (pszüché) = ’lélegzet, életerő, lélek, elme, érzelem, akarat, vágyódás’ és a πνευμα (pneuma) = ’szél, lehelet, élet, lélek, szellem’.

Voltak-vannak javaslatok, próbálkozások arra, hogy határozottan különböztessük meg ezt a két szót; a pszüché legyen a testi, idegrendszeri működés megnevezése (pl. pszichológia), a pneuma pedig a természetfeletti, transzcendens működésé; s ennek legyen párhuzamos magyar megfelelője a lélek és a szellem kategorikus megkülönböztetése. A Szent Pál Akadémia evangélium-fordítása (Hit Gyülekezete, 2001.) pl. következetesen Szent Szellem megnevezést használ. Ez a próbálkozás azonban egyáltalán nem vált széles körben elfogadottá. Ami érthető is, hiszen nem változtatgathatjuk tetszés szerint az (ó)görög szavak jelentését. Tetszik, nem tetszik, a görög pneuma távolról sem csak 'transzcendens lelket' jelent, hanem – mint fentebb – szimplán 'szelet' is. (A „magyar” pneumatikus szóban pedig sűrített levegőt.) Egyébként maga Jézus is „eljátszik” a görög pneumának megfelelő héber-arám rúach szó kettősségével. A „Lélekkel való újjászületésről” szóló példázatában (Ján 3,8) – ugyanabban a mondatban! – egyszer fizikai légmozgást ért pneuma alatt, majd az Isten Lelkét. „A szél fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová tart: pontosan így van mindenki, aki a Lélektől született”.

A fent említett szóhasználati változtatás ellen szól az is, hogy magyarul már évszázadok óta Szentléleknek nevezzük a szentháromság egyik oldalát, s pontosan értjük, hogy miről van szó. S ha ebben a boldog-mondásban Jézus is használja a pneuma szót ’Isten lelke’ értelemben, akkor a nevezett boldog-mondásban is értelmezhetjük Szentléleknek. Viszont így csak súlyosbodott a probléma, hiszen az még talányosabb kérdés, hogy mit jelent a „Szentlélekben szegény” kifejezés. De menjünk tovább!

2) És vajon hogy’ mondta Jézus azt, hogy „szegény”? Ezt nem tudjuk, de a görög szövegben a πτωχος (ptóchosz) szó szerepel, ami ’koldusszegény, kolduló’ jelentésű. A Nestle – Schmoller féle görög újszövetségi konkordancia (Stuttgart, 1953) a következő latin szavakkal magyarázza meg a ptóchos jelentését: pauper, mendicus, egenus. Nézzük ezek jelentéskörét! Pauper = ’szegény, vagyontalan, szűkölködő’; mendicus = ’koldus, csavargó, kéregető’; egenus = ’szűkölködő, hiányt szenvedő’. Az utóbbi szó az egeo ige származéka, amelynek a következő jelentései vannak (Györkösy Alajos latin-magyar szótárában): ’szegényesen, nyomorban él’, ’szüksége van valamire, nélkülöz valamit’, ’kíván, óhajt valamit’, ’nagyon vágyik valamire’.

A fentebb már említett Szent Pál Akadémia evangélium-fordításában a „lelki szegények” helyett „Szellem koldusai” szerepel. A lélek/szellem problémát fentebb már tisztáztuk, tehát most ne arra figyeljünk. Az azonban fontos szóhasználati és értelmezési változás, hogy itt nem „szegény” szerepel a mondásban, hanem „koldusa valaminek”.

Ez a „koldusa valaminek” kifejezés pedig már közelít a problémánk megoldásához. Az külön érdekesség, hogy ez a „Szellem koldusa” milyen szépen „rímel” József Attila első verseskötetének címére: Szépség koldusa. Viszont – minthogy ilyen című vers nincs sem ebben a kötetben, sem József Attila más kötetében – csak sejthetjük, hogy a költő mit akart kifejezni ezzel a kötet-címmel. Talán önmagára értette, hogy „szépséget koldul”: szépséget kér, szépségért könyörög. Lehet. De nem biztos. Magának a „koldul” szónak köznyelvi szinten nincs ilyesfajta használata. Koldulni lehet valamit (pl. élelmet), de az már idegenül hangzana, ha az élelmet koldulót az „élelem koldusának” neveznénk. Ettől még persze József Attila költőként használhatta ebben az értelmezésben is.

De itt végre közel jutottunk a fenti, hosszú magyarázat lényegéhez, a mondás értelmezéséhez. Mert kiderült, hogy 1) a ’lelki szegények’ kifejezésben a „lélek” szó jelentése lehet ’Szentlélek’; 2) a „szegény” pedig jelenthet olyan embert, akinek ’nagyon szüksége van’ valamire, ’nagyon óhajt’ valamit. S ha így értelmezzük, akkor az is kivilágosodik, hogy miért éppen ez a boldog-mondás került a legelső helyre. Mert ez a legfontosabb. Mert ezt jelenti:

Boldogok, akik szomjúhozzák a Szentlelket, mert övék a mennyek országa.

Advent, 2021

Hazánk politikai vezetői – hatalmukkal visszaélve – tíz éve ügyködnek azon, hogy megfojtsák leghitelesebb Krisztus-követő egyházunkat, az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösséget. Tíz éve tart a tortúra. A keresztény egyházak pedig egyre csak hallgatnak.

Iványi Gábor a ’70-es években a Metodista Egyházban volt lelkipásztor. Fiatal lelkészként csendes következetességgel, bátran szót emelt a kommunista kormány igazságtalanságai ellen, és elítélte saját egyházi elöljáróinak a megalkuvásait is. Egyházában végül kenyértörésre került sor. Az állam bíróság elé citálta, rendőrséggel zaklatta, kilakoltatta, elvette a templomát, börtönre ítélte. Éveken át lelakatolt, majd ledózerolt istentiszteleti hely előtt prédikált az utcán.

A ’80-as évek végén Orbán Viktor - a lázadó, friss diplomás fiatalember - nagyra tartotta még Iványit a megvesztegethetetlenségéért, tiszta, bátor elvhűségéért. Bizonyára ez motiválhatta arra, hogy első gyermeke (Ráhel, 1989), majd később – már a rendszerváltás után – fia (Gáspár, 1992) megkeresztelésére is Iványit kérte föl. (Református létére egy metodistát!) Ezután húsz évig nemigen voltak kapcsolatban, de feszültségről sem tudunk közöttük.

2010-ben azonban bekövetkezett a fülke-forradalom. Orbán olyan, szélsőségesen központosított, autokrata döntéshozatalra épülő – egy-kézben tartott – ország-irányítási rendszert (NER) alakított ki, amely hátrányosan érintett – s érint most is – minden személyi vagy szervezeti autonómiát. Ennek a szemléletnek a terméke a 2011. évi egyházi törvény is, amelynek értelmében nem bíróság, hanem a parlament dönt arról, hogy ki lehet vagy nem lehet egyház. Ez pedig kardinális elvi változás, ugyanis innentől az egyházak „felettesei” nem független bíróságok, hanem párt-függő parlamenti politikusok. (Lett is e miatt haddelhadd Európa-szerte!)

Ugyanennek az egyházi törvénynek a másik kemény intézkedése, hogy az összes addigi (kb. 180) vallási felekezetet törölte az egyházak listájából, s a „bevett egyház” címet és rangot csak a következőknek adta meg automatikusan: a Katolikus, a Református, az Evangélikus, az Unitárius, a Baptista, három zsidó és öt ortodox egyház, valamint a HIT Gyülekezete. Meghökkentő volt sokak számára, hogy miért nincs köztük a MET, amely létszámát tekintve is a „nagyok” közé tartozik, de a közfeladatok (idős-otthon, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, népkonyha, családok átmeneti otthona, óvoda/iskola-fenntartás, felsőoktatás, karitatív tevékenységek, gyógyítás stb.) terén kifejezetten kiemelkedő tevékenységet végez.

Nemigen tudunk erre más magyarázatot adni, mint hogy ekkorra már gyökeresen megváltozott O.V. viszonya Iványi Gáborral. Iványi ugyanis ugyanúgy, változatlanul elvhű, kritikus és megvesztegethetetlen volt, de most Orbán kormányának az intézkedéseit helytelenítette. Megerősíti ezt a föltételezést a történet folytatása.

A fentnevezett egyházi törvény lehetővé tette, hogy meghatározott kritériumok megléte esetén egy egyházi közösség kérvényezze a „bevett egyházak” közé kerülését. Több felekezet kérvényezte is, s köztük természetesen a MET is beadta a kérvényét, dokumentálva a kritériumoknak való megfelelését. A parlamenti döntések (s itt még egyszer hangsúlyozom, hogy politikusi döntések) alapján végül a bevett – vagyis „igazi” – egyházak száma 31-re emelkedett, de a MET ekkor sem volt közöttük. Annak ellenére sem, hogy aprólékosan igazolta a kritériumok hiánytalan meglétét. Utána jogi huzavonák mellett még többször is benyújtotta a kérvényét, de azt minden esetben – lényegében indoklás nélkül – elutasította a parlament. Vagyis Iványiék még azt sem tudhatják, hogy milyen indokkal nem kapták vissza egyház rangjukat.

Az egyházi titulus elvétele nem elsődlegesen érzékenységi, hanem vaskosan gazdasági kérdés is. Így ugyanis – nem lévén jogilag egyház – a MET 2011 óta nem kap olyan közfeladat-támogatásokat, amelyeket más egyházak megkapnak. S ami talán még nagyobb érvágás: nem lévén technikai száma, híveik nem adhatják nekik az SZJA 1%-át.

Az igazságtalan – és lényegében jogtalan – helyzet ellen a MET minden hazai jogorvoslati fórumra benyújtotta a panaszát, de azt minden szinten elutasították. Ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak. 2014-ben ez a bíróság el is ítélte Magyarországot, és kötelezte a kormányt kártérítés megfizetésére. A kormány ugyan minden eszközzel húzta-halasztotta a fizetést, de végül 2016-ban már nem bújhatott ki alóla, s akkor a MET valóban kapott kártérítést. Jellemző azonban, hogy azóta nem kap, pedig – bár a menetközben történt törvénymódosítások következtében kisebb mértékben, mint 2011-ben, de – a törvénysértés továbbra is fennáll. A kormány cinikus válasza erre a helyzetre a MET felé az, hogy „pereljetek újra, s ha a bíróság megítéli, majd fizetünk”. (Azért is mérhetetlenül cinikus ez a válasz, mert ők is jól tudják, hogy a strasbourgi EJEB-hez csak akkor fordulhat a Testvérközösség, ha már az összes hazai fórumot (első fok, másodfok, Kúria, Alkotmánybíróság) megjárta, s mindegyik elutasította; ez pedig éveket is igénybe vehet. Miből fizessék addig a peremre került, szerencsétlen sorsú emberekkel foglalkozó munkatársaikat? Miből fizessék a halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára fenntartott iskoláikban a közüzemi számlákat? Vagy zárják be az iskoláikat, s hagyják őket az „út szélén”?

A történet legfrissebb eseménye, hogy a kormány megint – sokadszorra – szorított a présen. Iskolákról is lévén szó, egy EMMI-s államtitkár javaslatára a NAV 250 millió Ft-ot már zárolt (amely a MET-é lett volna), s 127 milliót már le is emelt, majd Elküldte a NAV szakértőit, hogy a MET szegedi birodalmában nézzenek körül, s – adósság fejében – foglaljanak le minden értékesíthető dolgot. „A kiküldött beosztottak kifogástalanul viselkedtek; megértjük, hogy ők csupán végrehajtói a kormány akaratának, és ugyan nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat vagy egyéb felszereléseinket, de a hatalom kíméletlen akarata mégis a fejünk felett lebeg” – írja Iványi az iskolavezetőknek címzett levelében.

Vegyük észre, hogy politikai vezetőinknek nem a MET egyházi jellegű, hitéleti tevékenységével van baja. Nem foglalkoznak a templomaikkal és a lelkipásztoraikkal. Csak a pénzzel! Bár igazából nem is a pénzkérdés fontos számukra, hanem maga Iványi. Végső soron róla szól a történet. Mert nem hódolt be, nem hajtott fejet, megőrizte szellemi függetlenségét, nem vált a NER részévé, alattvalójává. Lényegében tehát Iványi legyőzése, ellehetetlenítése a cél. Nehezen viselik el, hogy a MET – bár már nehezen kap levegőt – még mindig él, még mindig ellátja keresztény küldetését, még mindig hisz abban, hogy az Úr velük van, s látnak még jobb napokat is. (Ebben én is reménykedem.)

A MET tehát végzi – keresztényi küldetéstudatra épülő – hitéleti tevékenységét, s mellette végzi „államtól átvett” közfeladatait is, melyekhez viszont nem kapja meg a kormánytól a – mindenki másnak járó – dotációt. Az a kormány fojtogatja a példamutatóan evangéliumi keresztény MET-et, amely ugyanakkor minden megnyilatkozásában hangsúlyozottan és hivalkodóan kereszténynek – sőt a „keresztény Európa megmentőjének” – mondja magát.

Az önmeghatározásuk szerint keresztény egyházak pedig – köztük a külön kormánytámogatásokat élvező nagyegyházak is – hallgatnak. Némák. Vétkesek közt.

1) Ezt nyilatkozta O.V. a „pedofil-törvénnyel” kapcsolatban június 24.-én, Brüsszelben. Majd utolérhetetlenül finom, tapintatos módján bölcs jótanáccsal is ellátta az ily-módon kiskorúnak tekintett újságírókat és – nem mellesleg – az uniós tagállamok vezetőit: „Mindig jobb előbb elolvasni valamit, és csak azután reagálni arra. Ez a helyes sorrend!”

Bár nem nekem mondta, megfogadtam a tanítását, s mielőtt megírtam volna ezeket a sorokat, alaposan elolvastam a törvényszöveget [iromány száma: T/16365]. Pontosan 8 alkalommal fordul elő benne a homoszexualitás szó.

2) Egy másik vonulata is van ennek a történetnek, ugyanis a brüsszeli interjúban ezt is mondta nemzeti főnökünk: „Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével. Ennek eldöntése pedig kizárólag a szülő dolga”. Ez utóbbi gondolatat azután Szijjártó miniszter (OV visszhangja) így acélozta meg (24.hu, jún. 26.): „Mi azt mondjuk, hogy a szülők kizárólagos joga és felelőssége a gyerekek szexuális orientációjával kapcsolatos nevelés.”

Tökéletesen egyetértek velük: EZ kizárólag(!) a szülők joga, dolga és felelőssége. De akkor a kormány miért szól bele?

3) Harmadik vonulat. A szexuális irányultsággal (homoszexualitás stb.) kapcsolatos paragrafusoknak a „Pedofil bűnelkövetőkkel szembeni…” című törvény szövegébe való beemelése (szociál)pszichológiai szempontból „zseniálisan aljas” húzás. Ez ugyanis milliónyi gyanútlan közember agyában azt erősíti, hogy a szexuális „másságok” ugyanúgy bűnök, mint a pedofília.

Javaslatom: aki ezt az „ügyes” pszichológiai húzást kitalálta, álljon tükör elé és köpje magát szembe. (Többször is!) Mert aki a szakértelmét – a tudományt – gonoszságra használja, az szemét-ember.

Szemét cikket írt Buják Attila Karácsony Gergelyről a 168 óra ez évi 21. számába „Lapot húzott 99-re” címmel. Újságíróhoz méltatlan pártosság lengi be az írást, melynek lépten-nyomon előbukkanó módon a szavak rafinált megválasztásával történő karaktergyilkosság a célja. „Fidesz-bérenc” írás. Már maga a cím is gonosz; úgy csinál, mintha csak eljátszana a Karácsony mögött álló „99 Mozgalom” nevével, de közben a „19-re lapot húz” kifejezésre való rímeléssel felelőtlen hazardírozó érzést sugall Karácsonnyal kapcsolatban.

A szavak gonosz megválogatásáról árulkodik az is, amikor így fogalmaz: Karácsony „A liberális mételyt talán a gimnáziumi években, az egyetem és a kollégium közegében szívhatta be”. Hogy jön ahhoz Buják, hogy mételynek titulálja a liberális gondolkodást? Egyáltalán: hogy jön ahhoz, hogy miközben pártatlan újságírónak próbálja álcázni magát, gúnyos és lefitymáló kifejezést használ Karácsony – és sokmillió más ember – látásmódjára? Ki kérdezte a véleményét? Milyen alapon dönt úgy – újságíró számára megengedhetetlen módon –, hogy a liberális nézet „métely”? Orbán Viktornak miért nem hánytorgatja föl, hogy mételyt terjesztett, amikor a Liberális Internacionálé alelnöke volt (1992-2000)?

Buják hosszasan ír Karácsony „pártpolitikai kalandozásairól, kacskaringóiról, hányódásairól”. S cikkének egyik, erkölcsileg legmélyebb pontján meg arról, hogy „mint kollégái mondják, ígéreteiben korántsem korrekt. Nézőpont kérdése, ki lát benne titkos machiavellistát, és ki politikai machert”. Homályos és bizonyít(hat)atlan információk alapján megvádolni, gátlástalanságra és politikai elvetemültségre utaló szavakkal lejáratni egy embert aljasság. (Vagy „bér-karaktergyilkosság”. De akkor meg azért aljasság.)

Éppen most kaptam levelet a 168 óra mb főszerkesztőjétől, melyben reményét jelzi, hogy meghosszabbítom június 30-án lejáró előfizetésemet. Legszívesebben egyezményes non-verbális jelekkel mutatnám, hogy „ezt nekik!” Pedig sokáig hűséges előfizetője voltam a 168 órának. De akkor még más volt. Buják Attila is más volt. Sajnálom.

A Fidesz parlamenti padsoraiból lelkes taps kísérte Orbán Viktor magabiztos beszédét 2019. október 21.-én. Ez önmagában még nem lenne említésre méltó, hiszen már megszoktuk. De rögtön fontosabbá válnak azok a határozott mondatok, ha hozzátesszük, hogy előző nap tudtuk meg, hogy az önkormányzati választások nyertese Budapesten Karácsony Gergely lett. És főleg emlékezésre érdemes – és emlékeztetésre való – ezeknek a mondatoknak a tartalma: „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. … Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás”. [Videón visszahallgatható.]

Nem sokkal később (2019. dec. 12.) a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa – melynek Orbán Viktor és Palkovics László is tagja – egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, melynek 3. napirendi pontja szerint előkészítendő és megvalósítandó a „Déli Városkapu – Budapest Diákváros – Ferencvárosi Szabadidő és Sportpark” fejlesztési program, s azon belül egy, „a lakosság és a nagyközönség számára szabadon hozzáférhető” sportpark, valamint egy „8–12.000 egyetemi hallgató számára kollégiumi elhelyezést és szükséges infrastruktúrát biztosító” diákváros. A döntés nyomán az építési tervek is hamar elkészültek.

Azóta más szelek fújdogálnak a kormányfő körül. Valamiért annyira el van kötelezve Hszi Csin-ping irányába, hogy képes duplán meghazudtolni önmagát. Most már úgy gondolja, hogy a Ferencvárosba álmodott diákváros, szabadidő- és sportpark kiszemelt helyén inkább a kínai Fudan egyetem épületei magasodjanak. Budapest felelős vezetői persze nemhogy „nem akarják”, hanem határozottan tiltakoznak ez ellen, de sem O.V., sem fegyelmezett „végrehajtója” (P.L.) nem enged. Bulldog következetességgel nyomulnak előre a kínai egyetem létesítése felé.

Közben persze azt mondják, hogy „kollégium” is lesz. Igen, Palkovics valóban ezt is tervezteti. De egyrészt nem oda, ahova eredetileg tervezték (az ugyanis jobb hely, tehát a Fudan-nak „jár”), másrészt az eredeti fejlesztés-komplexum területének a negyed-részére. Vagyis a tervezettnél kevesebb hallgató számára, valamint rosszabb helyen lévő és zsúfolt kollégiumok fognak épülni. S helyszűke miatt föltehetően sportpályák nélkül (vagy pedig még kevesebb kollégiumi férőhellyel). Ez lesz tehát az ígért „Diákvárosból”, s ez „a nagyközönség számára szabadon hozzáférhető Sportparkból”. Az sem elhanyagolható szempont, hogy bizonyos értelemben még az eredeti tervek pénzét is a Fudan ide-telepítésére fordítjuk, hiszen kormányunk 500 milliárd forinttal támogatja az építkezést.

Maga a Fudan is megérdemel egy megjegyzést. Úgy tudjuk, magas színvonalú egyetemként tartják számon, de nem tudjuk, hogy minek alapján. Ugyanakkor az is hírlik, hogy 2019-ben törölte az alapszabályából még a gondolatszabadság szót is, továbbá erőteljesen hangsúlyozza a Kínai Kommunista Párt szerepét az egyetem irányításában, s elvárja az oktatóktól a kommunista politika népszerűsítését. Ezekkel együtt vajon miben lehet világszínvonalú?

 Ha fiatal lennék, ötvenezer társammal addig tüntetnék, míg a kormány törvénybe nem iktatná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa által elfogadott eredeti – Orbán és Palkovics által is aláírt! – tervek megvalósítását.

 Hajrá Magyarország! Hajrá magyar diákok! Vonjátok felelősségre a kormányt, amiért háttérbe szorítja a ti érdekeiteket egy pekingi, kommunista párttitkár kedvéért! (Vagy nem tudjuk, miért.)

Néhány nappal ezelőtt (04.22.) Menczer Tamás (tájékoztatásért felelős államtitkár) videó-nyilatkozatában arról „tájékoztatott” minket – persze körítve azzal, hogy minden mondatában szerepelt az „oltásellenes ellenzék” kifejezés –, hogy a The Lancet nevű nívós lap kiállt a kínai vakcina hatásossága mellett. A bökkenő az, hogy ez a „kiállás” a lap egyik mellékletében megjelenő olvasói levél volt, amelyet két kínai írt, akik a Sinopharmnak dolgoznak.

Szintén M.T. tegnap (04.25.) azt tudatta az országgal, hogy a WHO várhatóan hamar kiadja az engedélyt a Sinopharm vakcinára. Ebben meg az a bökkenő, hogy a WHO nem adhat ki semmiféle engedélyt; az ugyanis gyógyszerhatósági jogkör.

A kormány (szintén tegnap) táblázatot közölt a vakcinák hatásosságával kapcsolatban:

https://www.facebook.com/kormanyzat/photos/a.134933189912743/5439406176132058

Itt meg az a bökkenő, hogy ez a táblázat totálisan ellentmond a statisztika legelemibb szabályainak is. Ettől még Gulyás Gergely (miniszterelnökséget vezető miniszter) a táblázat alapján nyugodtan és azonnal levonta a következtetést: „a kínai Sinopharm jobb, mint a Pfizer, de a Szputnyik a legjobb”.

Megjegyzem, hogy minden fenti tévedés/hazugság ellenére valószínű, hogy a Sinopharm is valóban hatékony. De elbizonytalanító, hogy erről még most sincs a kezünkben hiteles dokumentum.

Egyébként az úgynevezett „oltásellenes ellenzék” ugyanezt mondja.

A kormány láthatóan folytatólagos harcra készül az állampolgári függetlenség ellen. Miből látszik?

 2017-ben lépett érvénybe Magyarországon „a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény”. Emlékezhetünk rá, hogy akkoriban a civileket milyen mélyen bántotta ez a rendelkezés. Megalázónak, munkájukat nehezítőnek, diszkriminatívnak – röviden szívatásnak – érezték. S joggal, hiszen lényegében ez is volt a (ki nem mondott) célja.

 Utána az Európai Bizottság megvizsgálta a törvényt, s elfogadhatatlannak találta, ezért „kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet” nyújtott be az Európai Bírósághoz.

 A Bíróság 2020 júniusában ezt a döntést hozta: a Civil törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal, mert „hátrányosan megkülönböztető és indokolatlan korlátozásokat vezetett be”, amelyek az EU-s jogszabályok szerint „tiltott korlátozásoknak minősülnek”.

 Az indoklásban ezt olvassuk (rövidítve): „Az egyesületi finanszírozás átláthatóságának növelésére irányuló célkitűzés közérdeken alapuló indoknak minősülhet. Azonban Magyarország nem bizonyította, hogy az általa hivatkozott cél miért igazolná a konkrétan bevezetett intézkedéseket.”

 Amikor ez a döntés megszületett, Varga Judit igazságügy-miniszter asszony – a tőle megszokott önérzetességgel – nyilatkozta, hogy lám, az Európai Bíróság nekünk adott igazat, hiszen leszögezte, hogy az átláthatóság közérdek. Úgy látszik, ő csak idáig olvasta a mondatot.

 A bírósági döntés lényegében kötelezte Magyarországot nevezett törvény visszavonására. A kormány – feltűnő lassúsággal – 2021. ápr. 21.-én döntött a törvény visszavonásáról, amit a civil szervezetek érthető örömmel fogadtak.

 Egyidejűleg azonban a kormány egy új törvényjavaslatot nyújtott be a civilekkel kapcsolatban, miszerint „Minden olyan egyesületről és alapítványról, amelynek a mérlegfőösszege eléri az adott évben a 20 millió forintot, az Állami Számvevőszék készít vizsgálatot évente. Ez alól a sportegyesületek, a vallási közösségek, valamint a nemzetiségi szervezetek jelentenek kivételt.”

 Néhány megjegyzés és kérdés:

1. A törvényjavaslat rosszhiszemű! Szembe megy az „ártatlanság vélelmével”, hiszen már a kiindulópontja is az, hogy az ilyen egyesületek és alapítványok „gyanúsak”.
2. A törvényjavaslat totálisan fölösleges! Minden civil szervezetnek évente el kell készítenie a gazdasági beszámolóját, s azt közzé is kell tennie bírósági honlapon. Ott pontosan nyomon követhető, hogy melyik szervezet honnan mekkora támogatást kapott, s azt mire használta. Mi a csudára kíváncsi még ezen felül a kormány?
3. A törvényjavaslat duplán fölösleges! Demokratikus országban a bíróságok joga és dolga eldönteni, hogy valamely szervezet működése megfelel-e a törvényeknek. Mi célt szolgál ez a duplázás – vagyis az, hogy az igazságszolgáltatás rendszere mellett most még egy állami szervezetnek is feladata lesz a civilek ellenőrzése?
4. A törvényjavaslat törvényellenes! Olyan feladatot terhel egy állami intézményre (az Állami Számvevőszékre), amely annak nem dolga. Az ÁSz feladata ugyanis „a közpénzekkel, a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzése”. (Alapító okirat, 1.§) Az egyesületek és alapítványok pénze pedig nem közpénz.
5. A törvényjavaslat pénz-pocsékolás! Vajon hogyan fogja megoldani az ÁSz, hogy – évente! – tízezres nagyságrendű egyesületet-alapítványt vizsgál és ellenőriz? Unatkoznának talán az emberei? Vagy fölvesznek száz új dolgozót, akiknek ez lesz a feladata?
6. Valószínűleg a kormány is tisztában van azzal, hogy az Európai Bíróság – amikor majd már ott tartunk – ezt a törvényt is az uniós joggal összeegyeztethetetlennek fogja ítélni. Persze addig megint eltelik 2-3 olyan év, amikor az egyesületek és alapítványok továbbra sem érezhetik magukat igazán függetlennek.
7. Mi indokolja – a kormányfő sport- (és kiemelten foci-)mániáján túl – például egy fenntarthatóságra nevelő és egy sport-egyesület ilyetén megkülönböztetését? (Ráadásul a fenntarthatóság rovására!)
8. Mi indokolja – azon túl, hogy a kormányfő politikai segítséget és lojalitást is vár az egyházaktól – a vallási közösségek mentesítését ezen „vegzatúra” alól? A fenntarthatóságra nevelés előmozdítása ugyanúgy közfeladat, mint a hívek lelki életének segítése! Csak nem az van a háttérben, hogy a törvényhozó a vallási közösségekről föl sem tételezi az esetlegesen tisztességtelen működést, s ezért nem tartja szükségesnek a rendszeres ellenőrzést? (A nem-vallási közösségekről föltételezi?)
9. A nemzetiségi szervezetekkel való kivételezésben nem látok kivetni valót, csak egyszerűen nem értem.

 Más célja tehát nem lehet a kormánynak az „új civil törvénnyel”, mint hogy addig is érezzék csak a civilek, hogy a kormány nem bízik bennük, a „Nagy Testvér” figyel!

* vexo 1 (lat): ’rángat, gyötör, zaklat, tönkretesz’, vagyis „vegzál”

A jelek azt mutatják, hogy a tényeknek kevés szerepe van abban, hogy miniszterelnökünk véleménye szerint „az ellenzék oltásellenes!”. Nézzük, mit mondott ápr 9. (péntek) reggeli rádióinterjújában!

„Én elfogult vagyok; és nem pozitív irányba. … A baloldal oltásellenes. … Az a helyzet, hogy ők az országgyűlésbe beadtak egy határozatot … mindegy, hogy ki mit beszél …beadtak egy országgyűlési határozatot, azt el akarták fogadtatni, s az betiltotta volna … a törvényjavaslatban az volt benne, hogy tiltsuk be, a magyar parlament tiltsa be Magyarországon a kínai és az orosz vakcinát. Pont. Ez a tény.” (Ilyen kuszán mondta.)

 Néhány észrevétel:

• Nem jó, hogy egy jogvégzett ember – miniszterelnökként! – keveri az országgyűlési határozati javaslatot a törvényjavaslattal.
• Határozati javaslatot valóban benyújtottak ellenzéki képviselők egy vizsgálóbizottság felállítására, melynek az lett volna a feladata, hogy vizsgálja ki a vakcinahelyzetet.
• Ennek a javaslatnak az indoklásában nem szerepelt sem a „kínai”, sem az „orosz” szó.
• Az viszont tényleg benne volt, hogy ez a vizsgálóbizottság foglaljon állást abban a kérdésben: engedélyezhető-e olyan vakcina alkalmazása Magyarországon, amelyre az EU illetékes szakmai testülete (EMA) még nem „ütötte rá a pecsétet”.
• Ez a dilemma egyébként azóta is – abszolút jogosan! – vita tárgya a hazai szakemberek körében, de a széles közönség számára is kiélezett kérdés.
• O.V. hazardírozott a kínai és orosz vakcinák engedélyezésével. Számára – indoklása szerint a helyzet sürgető volta miatt – nyomósabb volt egyes kínai és orosz „illetékesek” félig-hivatalos nyilatkozata, mint az EMA álláspontja.
• Azt majd a „történelem” dönti el, hogy ez a hazardírozás jól végződött-e vagy sem. Mindkettő lehetséges.