Honfitársaim! Polgártársaim! Magyarok! Akinek van füle a hallásra, figyeljen, mert Orbán Viktor és követői egyre gyakrabban és nyíltabban utalgatnak az Unióból való kilépés lehetőségére, sőt szükségszerűségére.

Emlékezzetek rá, hogy 2004-ben milyen boldog „végre!”-érzés volt, amikor csatlakoztunk az EU-hoz. Azóta persze kiderült, hogy még nem „mondhatjuk, hogy megálljunk, /Mert itt van már a Kánaán!” Lépten-nyomon szembesülünk azzal, hogy ezernyi ponton javítani kellene az EU működésmódján. De mégis egy civilizált, európai normákat követő, a nyugati kereszténység világképét valló, s gazdaságilag számunkra összességében előnyös rendszer tagjai vagyunk.

Orbán már régebben is sejttette, hogy kifelé kacsingat az Unióból, s 2020-ban – a Brexittel kapcsolatban is – érzékeltette, hogy neki tetszik London lépése. „A britek kilépése, és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet” – nyilatkozta. Vagyis nem mondta ki (expressis verbis), hogy ő is szeretne kilépni, de érzékeltette, hogy nem lenne ellenére.

Most viszont az „Európa a 21. században” c. konferencián (ápr.7., XXI. sz. intézet) már ilyen mondatok hangzottak el:
Schmidt Mária (a Terror Háza főigazgatója): „Európának nincs víziója, ők csak azt tudják, hogy milyen volt a múlt, és azt a múltat szeretnék visszakapni.” „Mi kalandvágyó nemzet vagyunk, híresek vagyunk a kalandozásainkról. Ez is egy nagy kaland, hogy az Unióba beléptünk. Egyelőre még ezt a kalandot éljük.”

Békés Márton (a Terror Háza kutatási igazgatója): „A Néppártból való távozásával a Fidesz rossz kompromisszumoktól szabadult meg.” „Jelenleg a régi globalista, nyitott társadalmat hirdető, illetve az új, nemzeti politikát jelentő konzervativizmus harca zajlik, és még nem dőlt el, ki a nyertes – ezt jelzi az Egyesült Államok legutóbbi elnökválasztásnak eredménye is.”

Hidvéghi Balázs (EP független képviselő): „Brüsszelben modern diktatúra-veszély sejlik fel.” „A globalista baloldal által erőltetett centralizált Unió zsákutca.”

G. Fodor Gábor (Századvég Alap, kurat. elnök): „Mit igazol a vírus? Azt, hogy a liberalizmus nem működik. Ezzel viszont kinyílik az út az illiberális, a keresztény demokrácia előtt, és igazolja az erős politikai vezetőt is.”

Kérdezem ezekután: Jobb lenne nekünk Európa helyett egy másképpen (és kevésbé) civilizált, ázsiai gondolkodást követő, pravoszláv kultúrájú, vagy éppenséggel egy, az emberi jogokat semmibe vevő, kommunista módon vallásüldöző rendszerhez kötődni? Van közöttünk józanul gondolkodó ember, aki jobban bízik Putyin (az akarnok retro-cár) vagy Hszi Csin-ping (a kiismerhetetlen, és nyíltan világhatalomra törő, teljhatalmú pártfőtitkár) Magyarország iránti tisztességében, mint mondjuk Ursula von der Leyenben (minden hibájával együtt)?

Legyetek résen, magyarok! Vigyázzatok, amíg nem késő!

Reformátusként is úgy érzem, hogy a krisztusi tanítás hiteles követői és képviselői közül két nevet kell kiemelnem: világ szinten a katolikus Ferenc pápát, itthon pedig Fabiny Tamás evangélikus püspököt. Fabiny gyönyörű cikket írt a Szép Szó (a Népszava hétvégi melléklete) nagyszombati számába. Néhány szó, néhány mondat ebből az írásból: „hol van ma az egyház helye? … ott, hol Jézus van.” „Ha Jézus szegény, az egyház sem lehet gazdag. Ha ő lemond a hatalomról, akkor az övéi sem bástyázhatják magukat körül. Ha Jézus a kereszt útját járja, az egyház nem képviselheti a dicsőséget.” „Jézus hiteles tanítványai: a zsidó és más üldözött gyermekeket mentő Sztehlo Gábor, a rábízottakért mártírsorsot vállaló Jane Haining, vagy a kisebbségi lét ügyének felvállalásáért börtönbe vetett Esterházy János. És … mindazok, akik ma messzire elmennek a kicsinyekért, az árvákért, a menekültekért, a hajléktalanokért, a mélyszegénységben élőkért, érkezzen a hívás akár Böjte Csabától, akár Iványi Gábortól.”

Mérhetetlen öröm tölt el, hogy egy nagy keresztény egyház vezetője végre írásba adta, hogy Iványi Gábor Jézus hiteles követője. [I.G. a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze, akiktől a Fidesz-kormány-parlament tíz évvel ezelőtt elvette az egyház címet, s azóta sem hajlandó azt visszaadni.]

Avagy: mit mutat az óránk délben? „Hát déli 12-t! Mit mutatna mást?” – vághatnánk rá, hiszen megszoktuk, hogy így van. Nem biztos azonban, hogy igazunk van. Ez nem ilyen egyszerű! Attól függ, hogy mit tekintünk „dél”-nek.

A „dél” szónak két jelentése van; jelent egy napszakot, s jelenti az egyik égtájat is. Ez a kettő azonban szoros tartalmi kapcsolatban van egymással. A szó eredeti jelentése a nappalnak az a szakasza (pillanata), amikor a Nap „delel”, vagyis látszólagos égi útján éppen a lehető legmagasabban van. Ebből származik a szó égtáj-jelentése, miszerint délnek azt az irányt nevezzük, amerre ebben az időben látjuk a Napot.

A Nap – látszó mozgása szerint – reggel keleten kel föl, s este nyugaton nyugszik le. (Ezért nevezzük ezt a két égtájat Keletnek és Nyugatnak.) Közben folyvást nyugat felé halad. Az egyhelyben álló szemlélő számára is nyugat felé halad, és a Földgolyót (meg a térképet) tekintve is. Ha Nyíregyházán már éppen fölkelőben a Nap, akkor Budapesten még csak hajnal van; még semmi sem látszik a Napból, hiszen még nem „érkezett” ide. Ebből logikusan következik, hogy a Nap delelése is valamivel korábban következik be Nyíregyházán. A Nap járása szerinti dél (mint időpont) tehát náluk nem ugyanakkor van, mint Budapesten, hanem kicsit korábban.

De hát az lehetetlenség, hogy a nyíregyháziak órája másképpen járjon, mint a fővárosiaké! Ha így lenne, akkor a vonaton mindig mindenkinek folyton állítgatnia kellene az óráját a szerint, hogy éppen merrefelé utazik. Ennek a kezelhetetlen bonyodalomnak az elkerülésére találták ki a Föld ún. időzónákra való osztását. Az időzónák kapcsolatban vannak az úgynevezett hosszúsági körökkel. Mik ezek?

Azokat a Földet körülfogó, képzeletbeli köröket nevezzük így, amelyek átmennek az északi és déli sarkon is. Ezek a körök elméletileg egyforma hosszúak, s van 2 közös pontjuk: a két sarok. A hosszúsági körök közül kivételes jelentőségű az, amely Londont is érinti. Minthogy évszázadokig az angolok voltak a világ tengereinek „urai”, egy washingtoni konferencia 1884-ben az ő javaslatukra döntött úgy, hogy ez a hosszúsági kör legyen a rendszer nulla-pontja, vagyis a 0 jelzésű hosszúsági kör. (Pontosabban az, amelyik London egyik kerületén, Greenwich-en megy keresztül, ahol a királyi csillagvizsgáló működött.)

A hosszúsági kör másik neve délkör, mert az ugyanazon a hosszúsági körön fekvő településeken egyszerre van dél. London társa ebben az értelemben például Spanyolországban Valencia, s a közép-afrikai Ghanában a nagy tengeri kikötőváros, Accra. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Földgömb azon pontjain, amelyek egymás „alatt-fölött” vannak, egyszerre van dél. (Persze Valenciában meredekebben süt a Nap délben, mint Londonban, s Accra-ban még inkább, mert közelebb vannak az Egyenlítőhöz, de itt is, ott is ugyanabban a percben delel (vagyis van a lehetséges legmagasabb pontján) a Nap.

A délkörnek még egy neve van: meridián. A latin medius dies (azaz „a nap közepe” = ’dél’) kifejezés már az ókori latinban összeolvadt meridies-szé. Ennek melléknévi formája pedig meridianus. (Nem tudom, hogy hogyan került a szóba az r-hang, s a szótárak sem igazítanak el ezt illetően.)

Minthogy Greenwich-et választottuk 0 meridiánnak, a Földet körüljárva ettől keletre is van 180^o utunk, s nyugat felé is. A Föld egy teljes tengely körüli megfordulásának – ami persze ugyanaz, mint a Földről nézve a Nap látszólagos körútja – az időtartama 24 óra. Ha ezt a 360^o-ot 24 részre osztjuk, megkapjuk, hogy mennyit fordul el a Nap egy óra alatt a látszólagos körpályáján. Ez pontosan 15^o.

Ez a 15^o az európai országok méreteihez képest nem kis távolság. Konkrét példával: ha most éppen – a 15^o-os meridiánhoz nagyon közel fekvő – Prága fölött delel a Nap, akkor egy óra múlva lesz London fölött. Tehát 15^o földrajzi távolság megfelel a Nap 1 órás útjának. Ahányszor 15^o-kal arrébb megyünk a „térképen”, elméletileg annyi órával kell arrébb állítani az óránkat.

Végre az óráknál tartunk! Nézzük, hol, mikor mit mutat az óránk? Az órák beállításának „origója” értelemszerűen a greenwich-i délkör. Az itteni idő az UTC (Universal Time Coordinated). Greenwich-ben az órák akkor fordulnak 12:00-ra, amikor a Nap éppen a legmagasabb pontjára jut. Földrajzilag ezt a zónát nevezzük nyugateurópai időzónának.

Mekkora a zóna szélessége? Minthogy egy óra különbségnek 15^o felel meg, ez a „nullás” zóna a Londontól nyugati irányba mért 7,5^o-tól a keleti irányba (a kontinens felé) mért 7,5^o-ig tart. Ennek megfelelően a következő, UTC+1 időzóna elméletileg 7,5^o-tól 22,5^o-ig tart, s így tovább. Ez utóbbi a középeurópai időzóna. Ennek a zónának a keleti szélén van hazánk; de Románia már a K-európai (UTC+2) zónába tartozik.

A tényleges időzónák határai azonban a valóságban ennél sokkal bonyolultabbak. Egyrészt a fejlett világ országaiban az emberek életének napi ritmusa már viszonylag független a Nap állásától, ezért az óráinkat nem kell szorosan igazítanunk ahhoz, hogy a Nap mikor kel, delel és nyugszik. Másrészt kereskedelmi, utazási és más gyakorlati okok miatt olyan országok is a Közép-európai (UTC+1) zónához sorolták magukat, amelyek pedig földrajzi elhelyezkedésük alapján a nyugateurópai zónába tartoznának. Ilyen pl. Franciaország, Belgium, Hollandia és Spanyolország is, pedig ezek az országok majdnem teljes terjedelmükkel a nyugateurópai (UTC0) zónába tartoznának.

Így adódik az, hogy – mivel Magyarország és Ausztria órái egyformán járnak – ugyanazt mutatják Garbolcon (amely Magyarország legkeletibb települése), mint Bangs-ban (amely Ausztria legnyugatibb faluja a svájci határ mellett), pedig Garbolcon majdnem egy órával korábban delel a Nap, mint ott. Sőt: bár furcsa, mégis valóság, hogy Bretagne legnyugatibb városában, az Atlanti óceán partján fekvő Brest-ben az emberek órája ugyanazt az időt mutatja, mint a miénk, pedig ott közel 2 órával (pontosan 1 óra 50 perccel) később delel a Nap, mint Garbolcon. S ugyanebből fakad az a szinte már komikus helyzet is, hogy Brest ugyan Londontól nyugatra van (náluk kb. 20 perccel később kel és delel a Nap, mint Londonban), az ő órájuk mégis mindig 1 órával többet mutat, mint a londoniaké.

De még mindig nem adtunk választ arra a kezdő kérdésre, hogy mit mutat az óránk, ha Budapesten éppen delel a nap. A közép-európai zóna órái úgy vannak beállítva, hogy akkor mutassanak 12:00-t, amikor a Nap éppen az időzónánk középvonala – vagyis a 15^o-os meridián – fölött delel. Minthogy – ahogy már jeleztük – az európai nagyvárosok közül Prága van ehhez legközelebb, ezért ott egyezik meg leginkább az óramutató és a Nap állása. Budapest azonban Prágához képest 4^o-kal keletebbre van (nagyjából a 19^o-nál), ezért – minthogy 15^o a Nap járását illetően 60 percnek felel meg, s ebből számolva 1^o 4 percnek – nálunk 16 perccel korábban delel a Nap, mint Prágában. Az óránk azonban nem a Naphoz van igazítva, hanem a zónaidőhöz, ezért akkor fog 12:00-t mutatni, amikor majd Prágában delel a Nap. Vagyis 16 perc múlva. A válasz tehát a kezdő kérdésre ez: amikor a Nap szerint Budapesten „dél” van, akkor az óránk még csak 11:44-et mutat.

* * *

Közeledik a nyári időszámításra való áttérés, amely mindig március utolsó vasárnapján (jelen esetben 28.-án) esedékes. Aznap (elvben) hajnali 2:00-kor előbbre kell tekerni az óránkat 3:00-ra. Ez a fentieknek megfelelően azt fogja jelenteni, hogy amikor a Nap Budapesten éppen „delel” – azaz egyrészt legmagasabban jár, másrészt éppen déli irányban látszik, az óráink már 12:44-et fognak mutatni. Hogy az óraátállítás valamilyen gazdasági szempontból előnyös-e, vagy sem, arról folynak a viták és számítások. Hogy a nyári időszámítás pszichológiailag kinek szerethetőbb, mint a téli, kinek nem, az is bonyolult kérdés. Ebbe tehát ne bonyolódjunk bele!

Azt azonban értsük meg, hogy ha netán Magyarország úgy dönt, hogy a nyári időszámítást tekinti véglegesnek – vagyis „soha” sem fogja már visszaállítani az órákat a téli időszámításra –, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy átsoroltuk magunkat a keleteurópai időzónába. Amelybe például Románia, Ukrajna és Finnország is tartozik. Onnantól kezdve az óramutatónk állása végképp nem lesz szinkronban a Nap járásával, hiszen mindig háromnegyed órával hamarabb fog 12:00-t mutatni, mint ahogyan a Nap delel. Ez a mindennapi tevékenységekben föltehetően nem okozna zavarokat, azonban kérdésessé válna, hogy megnevezésileg továbbra is „középeurópai” ország vagyunk-e, vagy „keleteurópai”. S az óránknak a Nap járásától való – az eddiginél háromszor nagyobb – eltérése mégiscsak okozhat értelmezési zavarokat azt illetően, hogy mit nevezünk napszakilag és földrajzilag „délnek”.

Orbán Viktor 2020. szept 12.-én ezt nyilatkozta a tv-ben a COVID-19 járvány elleni küzdelemről: „a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni”. Van ennek a mondatnak némi dicsekvés jellege is, de nem érdemtelenül, mivel a 2020. tavaszi járvány-hullámot – persze a lakosság kiemelkedő fegyelmezettségének is köszönhetően – összességében mégiscsak egész jól kezelte a kormány.

Minthogy azóta a vírus váratlan kanyarokat tett, s makacsabbnak bizonyul, mint ahogy akkor gondoltuk, nem lenne korrekt kapásból számon-kérni ezt a mondatot Orbánon a mai helyzetben is. Viszont mostani izraeli tárgyalásai után meg ezt mondta: „az Európai Unióban megvan az esélyünk rá, hogy a legjobbak legyünk” – mármint a vírus elleni küzdelemben. Ez már olyan háryjánosi dicsekvés, hogy mégiscsak hozzá kell mérnünk tavalyi kijelentéséhez, s a vírus eddigi áldozatainak számához. A népességhez viszonyított mortalitás tekintetében hazánk a hatodik legrosszabb a világon. De az EU-n belül sem állunk fényesen. Százezer lakosra számítva a COVID-halottak száma Finnországban 14, nálunk 173.

Most akkor miben lehetünk a legjobbak, és miben kell mérni a védekezés sikerét?

Márc. 8.-án Erdő Péter bíboros tájékoztatta az MTI-t, hogy Ferenc pápa részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szept. 12.-i záró szentmiséjén.

A márc. 10.-i kormányinfón Gulyás Gergely (miniszterelnökséget vezető miniszter) azt mondta, hogy „a katolikus egyházfő Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is fog találkozni.”

Maga a pápa egy nyilatkozatában így fogalmazott: „Nem az ország meglátogatására, hanem csak a szentmisére” jön Budapestre.

A Szentszék sajtóhivatala arra a kérdésre, hogy „Tervez-e a pápa az Eucharisztikus Kongresszus alkalmából találkozót Áder Jánossal vagy Orbán Viktorral”, jelezte, hogy nem áll módjában válaszolni, mivel „a pápa külföldi látogatásainak hivatalos programját mindig csak az esemény előtt egy-két hónappal szokták nyilvánosságra hozni.”

 Tanulságos a négy állítást így együtt olvasni.

Ferenc pápa tegnap, pénteken (2021. márc. 5.) elrepült Irakba. Bagdadba, a hajdani Mezopotámia – a Tigris és Eufrátesz folyók által körülölelt terület – Tigris-parti fővárosába. Ott beszélgetett az ország politikai vezetőivel, elmondta köszöntőbeszédét az elnöki palotában, s utána még találkozott helyi keresztény papokkal, szerzetesekkel. Ez már önmagában is nehéz program, komoly teljesítmény lehetett.

Ma, szombaton elutazik az Eufrátesz partján lévő Nedzsefbe (Najaf), amely az ország lakosságának zömét alkotó muszlimok – s azokon belül is a síiták – szent helye. Ott találkozni fog Al-Szisztani nagy-ajatollahhal. A célja: erősíteni a vallásközi kommunikációt; üzenete pedig: Isten neve – akármilyen nyelven mondjuk is – nem igazolhat semmiféle erőszakot. Nem újdonság, hogy Ferenc pápa szorgalmazza a keresztények és az iszlám-hívők párbeszédét, megbékélését. Egy évvel ezelőtt például a kairói fő-imámmal írt alá közös nyilatkozatot a békés együttélés fontosságáról.

Nedzsefből – követve az Eufrátesz folyását – Nászirrijába megy, ahol vallásközi találkozón vesz részt, utána pedig visszatér Bagdadba (tehát a Tigris partjára).

Bagdadban misét mond a Szent József székesegyházban. Ez sem akármilyen helyzet! Az iraki keresztények ugyanis bizánci gyökerűek. A mai káld (káldeus) katolikus egyház a Krisztus utáni 5. század első felében élt bizánci (konstantinápolyi) pátriárka, Nesztoriosz hajdani követőinek utódaiból áll. Nesztorioszt ugyan a 431-es epheszoszi zsinat – Krisztus istenségével kapcsolatos látásmódja miatt – eretnekként elítélte és száműzte, de követői évszázadokon keresztül megőrizték a hitüket. Jóval később, 1552-ben Káld Katolikus Egyház néven csatlakoztak „Rómához”, s elfogadták a pápa vezető szerepét.

És Ferenc pápa most Bagdadban a káld rítus szerint celebrál misét az ottani híveknek. Vagyis olyan szertartást fog követni, amely nem egyezik pontosan a vatikáni mise-szabályokkal. Ország-világ előtt demonstrálja, hogy elfogadja a „hivatalostól” való eltérést, a másságot. Bátor. Nem a különbséget keresi, hanem a közöset. A lényeget helyezi minden más elé.

Vasárnap sem fog pihenni Ferenc pápa. Először Erbilbe megy, amely észak-Irakban, a török határhoz viszonylag közel van, s ott vallási és civil kurd vezetőkkel találkozik. Ez a város ugyanis az iraki „kurd autonóm régió” fővárosa. A kurdok a világ egyik legszerencsétlenebb népe. A lélekszámuk több mint 40 millió, nagyjából egy tömbben élnek, mégsincs saját országuk. Nincs, mert a csak képzeletben létező Kurdisztán területének nagy része ma Törökországhoz tartozik, kisebb részei pedig Iránhoz, Irakhoz és Szíriához. Irakban pl. bő 6 milliónyian élnek. Sajnos egyik országban sem látszik remény arra, hogy az ott élő kurdok önálló államot hozhassanak létre.

Ferenc pápa világosan tudja, hogy ordító igazságtalanság a kurdok helyzete. A római katolikus egyház vezetője – látogatásával – a zömmel muszlim (és csak kis arányban keresztény) kurdoknak most nyilván erőt szeretne adni, s ezzel az akciójával is fölhívni a világ figyelmét egy nép lehetetlen és – egyelőre legalábbis – közel kilátástalan helyzetére. Ez is fontos – és nem veszélytelen – lépés a pápa részéről. De ebből is láthatjuk, hogy milyen (sajnos ritka) példamutató hűséggel követi a krisztusi tanítást, miszerint a szeretet nem személyválogató, minden embert megillet. A muszlim kurdot is. Ugyanúgy!

Erbilből a viszonylag közeli Moszulba röptetik (amely még északabbra, a Tigris partján, a Ninivei Síkságon fekszik), ahol a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet sok-sok áldozatáért fog imádkozni. Onnan tovább röptetik a nem túl messzi Karakos (vagy Bakhdida) településre, amely évszázadok óta a környék keresztény központja, s ott a nevezetes Szeplőtelelen Fogantatás Templomban imádkozik. Utána visszatér Erbilbe, s ott celebrálja utolsó iraki miséjét. Este lesz, mire visszaérkezik Bagdadba, s hétfő reggel már repül is Rómába.

Nagyon szép, nagyon gazdag – és nagyon krisztusi – program. Példa emberségből, szeretetből, megértésből, együttérzésből.

Köszönjük neked, Ferenc pápa! Kívánunk hozzá erőt, türelmet, sok segítőt és sok köszönő mosolyt.

Fogalmam sincs, hogy az orosz Gamaleya cég Szputnyik V (az alábbiakban „V”) vakcinája jó-e vagy sem. Lehet, hogy jó. A tények a következők:

• Orbán Viktor 2020 októberében jelezte, hogy az orosz és kínai vakcina beszerzését is vizsgáljuk.
• Novemberben (a G20-on) Putyin nyilvánosan megdicsérte ezért Magyarországot.
• Ugyanekkor vizsgálat céljára megérkezett egy rakomány „V” Magyarországra.
• 2021. január végén a magyar OGyÉI engedélyezte a „V” hazai alkalmazását, de nincs információ arra vonatkozóan, hogy milyen dokumentáció alapján hozta meg a döntését.
• Az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) már többször írt a Gamaleya-nak, hogy küldjön dokumentumokat a „V” európai szintű engedélyezése ügyében, mert a nélkül nincs minek alapján engedélyezni.
• A „V” honlapján január végén közzétettek egy képernyőképet, azt igazolandó, hogy már elküldték a szükséges dokumentumokat. Ezen azonban jól látszik, hogy nem az EMA-nak, hanem egy HMA nevű másik cégnek küldtek valamit – nem tudjuk, mit.
• Tegnapelőtt elkezdtek oltani Magyarországon a „V”-vel. Időseket(!!)
• Tegnap reggel OV azt nyilatkozta, hogy „Miért gondoljuk, hogy az európaiak (sic!) okosabbak lennének, mint mi. Én nem bízom jobban a brüsszeli szakemberekben, mint a magyarokban.” [Érdekes érv. Vakcina-ügyben én a pontos és hiteles adatokban bízok.]
• A Gamaleya máig sem küldött dokumentumokat az EMA-nak.

Ezért fogalmunk sincs, hogy a Szputnyik V vakcina jó-e vagy sem. Lehet, hogy jó.

Olvasom, hogy Szlovákia – az EU javaslatára – úgy döntött: az idén esedékes népszavazáson már lehetővé teszi, hogy két nemzetiséghez való egyidejű tartozást is be lehessen jelölni. Gondolatban meg is dicsértem szlovák szomszédainkat, hogy ez bizony bölcs döntés volt, hiszen nagyon sok ember él a világon kettős identitással. Közben azonban megtudtam, hogy a 2011-es hazai népszámláláson már nálunk is két válaszlehetőség volt a nemzeti hovatartozás megjelölését illetően. Így hát a magyar illetékeseket is dicséret illeti – akármelyik kormány is volt ennek megvalósítója. 

Azt is olvasom viszont, hogy a szlovák parlament magyar képviselője, Gyímesi György most azért lobbizik, hogy mégse legyen erre lehetőség. Ugyan mi gondja lehet a kettős nemzeti kötődés lehetőségével? 

1) Lehet – bár nem gondolom, hogy így van –, hogy Gyímesi úr az „etnikai tisztaság” dacos képviselője. Orbán V. is arról beszélt 2017. elején a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”. „Etnikai homogenitás”? A Trianon előtti Nagy-Magyarország tekintetében ez a fogalom egyenesen értelmetlenség volt, hiszen 8-10 náció alkotta a lakosságot, amelynek csak szűken a fele volt magyar. Paradox „nyeresége” volt Trianonnak, hogy a létrejött Kis-Magyarország viszonylag(!) egységes nemzetállam lett. De etnikai tisztaság még itt is – azóta is – csak egyesek álmában létezik. Szlovákiában pedig még inkább lehetetlenség. [Kedves tréfája a bonyolult világnak – s már önmagában is az elmúlt ezer év állandó keveredését-kavarodását jelzi –, hogy egy szlovákiai magyart „gyimesinek” hívnak.] 

De mi van, ha Gyímesi úr mégiscsak tiszta nemzetekben gondolkodik? Akkor vajon mit tanácsol annak a honfitársának, akinek egyik szülője magyar, a másik meg szlovák? (Márpedig ilyen sok van – és egyre több lesz!) Hova tegyék az X-et? Hiszen, ha csak egy helyre tehetik, feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek önmagukkal. És még bonyolultabb a helyzete a Dél-Szlovákiában élő „magyar cigányoknak”. Például a Rimaszombat környékén – Vámosbalog vagy Rimapálfala településen – élő (egyébként református) cigányok többségének magyar az anyanyelve. De lehet közöttük olyan, aki esetleg már jobban beszél szlovákul, mint magyarul. Ő hova írjon X-et? Három helyre? Hiszen szlovák is, magyar is, cigány is. 

Persze nem lenne egyedülálló jelenség a nagyvilágban a képviselő úr, ha tényleg úgy gondolná – bár szerintem nem így van –, hogy mindenkinek csak egyetlen identitása lehet; hogy „Ha magyar, akkor magyar – és semmi más. Döntse el, hogy magyar vagy szlovák! Nem lehet valaki egyszerre magyar is, szlovák is.” Jól tudjuk, hogy az antiszemiták gyakran hangoztatott ellenvetése is az volt (150 évvel ezelőtt) a fokozatosan magyarrá asszimilálódó hazai zsidóság ellen, hogy „Döntsék el, hogy zsidók vagy magyarok! – mert vagy-vagy!” S ugyanez a látásmód bújik meg a mögött is, ha valaki nem tudja elfogadni, hogy egyszerre vallja magát cigánynak és magyarnak az a hazai romungró, akinek már fél ezredéve itt élnek az ősei, s aki álmában is magyarul beszél (hiszen nem is tud máshogy). Ha valaki nem hisz a kettős nemzetiségi kötődésben, olvassa el Lázár Ervin A keserűfű c. novelláját! Egy öreg tolnai sváb házaspárról szól, akik az 1946-os kitelepítéskor fegyveres fenyegetésre sem hajlandók elhagyni a falujukat, hiszen a dédszüleik dédszülei is ott nyugszanak, s hiszen ez az ő hazájuk. Mert ők sváb-magyarok, vagy magyar-svábok. (S itt most mindegy a sorrend.) 

2) De az is lehet, hogy Gyímesi képviselő úr nem is a véleményét, hanem a politikai állásfoglalását jelzi. Merthogy Szlovákiában a magyar kisebbség politikailag megosztott. Az egyik oldal az Orbán által támogatott Magyar Közösség Pártja (MKP) vonalát követi, a másik fele pedig a Híd-Most párttal szimpatizál („most” szlovákul ’hidat’ jelent), akik a szlovákokkal való „szóba-állás” útján próbálják elérni a kisebbségi politika jobbítását. Minthogy Orbán egy Híd-Most típusú vegyes pártnak már önmagában a létét is hibának tekinti, nem is támogatta őket sohasem. Ő csak tisztán nemzetiségi alapon szerveződő pártban tud gondolkodni. Mint amilyen az MKP. Akik a szembenállásban és kemény követelésben hisznek; nem tárgyalni akarnak, hanem harcolni. 

Ha ez a föltételezés igaz – de ki tudja? –, akkor Gyímesi György mostani akciózása tisztán politikai hitvallás. Talán csak azt akarta jelezni (Budapest felé), hogy ő a NER határon-túli „katonája”, s hogy egyetért azzal a koncepcióval, miszerint „szlovákokkal nem tárgyalunk és nem keveredünk; hanem követeljük a jogainkat”. 

3) De esetleg még az is lehet, hogy Gyímesi – tapasztalatai alapján – egyszerűen csak gyanakvó és óvatos. Mert még homályos, hogy mire fogja használni az állam a kapott népszámlálási adatokat. Márpedig az ördög mindig a részletekben van. Még nem tudjuk, hogy ha valaki a „magyar” és a „szlovák” választ is bejelöli, akkor annak mik lesznek a következményei. Egyáltalán: lesz-e rangsor a két válasz között? Lesz-e olyan megkülönböztetés, hogy „elsősorban/másodsorban”, vagy hivatalosan egyenrangúnak tekintik a két választ? 

Ravasz Ábel (a Híd-Most elnökségének tagja) azt mondja, hogy „ez nem nulla összegű játék: azzal, hogy valaki mást is ikszel, mint a magyart, a másik közösség nyer, de mi nem veszítünk”. Ez nagyon korrekt alapállás, de sajnos nem biztos, hogy igaz. Mert ha a népszámlálás utáni statisztikákban majd – egyszerűség(?) kedvéért – szlováknak „számítják” azt, aki a szlovákot IS bejelölte, akkor baj van. Mert abban a pillanatban a vegyes lakosságú településeken a magyarok százalékos aránya a kimutatás szerint automatikusan csökken; s lehet, hogy ezzel vége a kétnyelvű helységnév-tábláknak, a magyar nyelvű iskoláknak stb. 

4) Van még egy utolsó „az is lehet”. Tételezzük föl, hogy egyszerűen félreértett valamit az az újságíró, akinek a cikkét olvastam! Lehet, hogy Gyímesi úr nem is a kettős nemzetiség bejelölésének lehetősége ellen hadakozik, hanem valamiért magának az egész népszámlálásnak a mostani megtartása ellen. Ebben az esetben elnézést kell kérnem Gyímesi képviselő úrtól, és persze az olvasóimtól is, mert akkor mindaz, amiről fentebb morfondíroztam, tárgytalan. 

Bár talán akkor sem volt fölösleges mindezeket végig-gondolni, mert maga a probléma – Gyímesi Györgytől és a konkrét helyzettől függetlenül – nagyon is élő.

Szarka Gábor, az SZFE illegitim módon – az egyetem szenátusát megkerülve – kinevezett kancellárja az egyetem új, naphegyi campusának tegnapi (jan. 21.) sajtóbejárásán büszkén jelentette ki: „Bebizonyítottuk, hogy évtizedes lemaradást be tudunk hozni két hónap alatt, bebizonyítva ezzel a modellváltás sikerét is”. Az SZFE objektív helyzetének javítása kétségtelenül örvendetes. S abban is igaza van Szarkának, hogy a sárga-maszkos hallgatók a Vas utcában „évtizedes pusztulatot” védtek. De ez távolról sem a hallgatók vagy az SZFE eddigi vezetőinek szégyene, hanem azé a kormányé, amelyik egy teljes évtizeden keresztül nem adott pénzt a helyzet jobbítására. Felháborító cinizmus már önmagában az is, hogy az SZFE éves költségvetését akkor kétszerezte meg a kormány, amikor az elüldözött addigi vezetőség helyébe kinevezték a saját embereiket.

Mulatságos Szarka büszkélkedése, hogy „két hónap alatt évtizedes lemaradást tudtunk behozni”, hiszen ez nem az ő áldozatos munkájának köszönhető, hanem annak, hogy a megduplázott költségvetésen túl ráadásul még milliárdos ingatlant is kaptak a kormánytól ajándékba. Sok pénzzel nem kunszt „lemaradást behozni”.

Az pedig végképp csúsztatás részéről, hogy mindez „a modellváltás sikerét bizonyítja”. Egy frászt! Nem, a modellváltás hozta a sikert, hanem a „személy-váltás” és az azzal összefüggő pénz. Ha nem a kormányhoz hűséges Szarka és Vidnyánszky lennének pozícióban, hanem azok kerültek volna a kuratóriumi elnök és a kancellár posztjára, akiket az egyetem szenátusa, oktatói és hallgatói közössége delegált, akkor – modellváltás ide-oda – föltehetően maradt volna az „évtizedes pusztulat”.

Greta Thunberg, a svéd klíma-aktivista diáklány nemrég ünnepelte 18. születésnapját; s ennek apropóján ő is téma volt ma a Retro Rádió reggeli műsorában. Bochkor Gábor műsorvezető tájékoztatta a hallgatókat, hogy ki ez a Greta Thunberg, s elmondta róla azt is, hogy „gyakorlatilag minden tettével felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára; mindent száműzött az életéből, ami környezetszennyező, ezért pl. nem hajlandó repülővel utazni.” Azt is megtudtuk Gretáról, hogy „2019-ben az ENSZ klímacsúcsán sírva kérte számon a jelenlévő 60 államfőt, hogy hogyan merészelik ellopni az álmait, a gyerekkorát”, de „mindez csak „üres szavakkal való dobálózás”– tette hozzá Bochkor.

Ez utóbbiban nincs igaza Bochkornak; Greta a klímacsúcson egyáltalán nem üres szavakat mondott. Kőkemény tényeket sorolt, amelyek mind arról szóltak, hogy az országok felelős vezetői saját mostani előnyeikért és kényelmükért nem hoznak meg – vagy nem tartanak be – olyan döntéseket, amelyek pedig irgalmatlanul fontosak lennének a következő nemzedékek normális életlehetőségei szempontjából. Az egész felszólalásban éppen az volt a megrendítő, hogy egy 17 éves gyereklány – aki ráadásul az asperger szindróma hátrányával él – szegezi a Föld élhető voltának és a jövő emberi kultúrájának veszélyeztetésével kapcsolatos vádat a teljes mai felnőtt-társadalomnak.

Vajon miért kérdezi Bochkor Gábor – szinte számonkérő hangsúllyal –, hogy „Thunberg azon túl, hogy felszólalt, mert volt egy platformja, amúgy mit tesz? Tevékenyen mit tesz?” (Ez a kérdése egyébként különösen érdekes annak tükrében, hogy az előbb még azt mondta róla, hogy „minden tettével felhívja a figyelmet … mindent száműzött az életéből…”.) Mi a csudát várna még ettől a lánytól?

Ott azonban kezd igaza lenni Bochkornak, amikor azt mondja, hogy „Nagyon sokan megígérik, hogy mit tesznek majd meg a bolygó megmentéséért. Nem tudom, ezek nem üres szavak-e.” De igen, sajnos nagyon gyakran üres szavak. De hiszen Gretának is éppen ez a baja, pontosan erről beszélt a klímacsúcson; arról, hogy sorra születnek a nemzetközi egyezmények, az országok fontos környezetvédő vállalásokat tesznek, aztán azokból alig valósul meg valami.

A mondataiból úgy tűnik, hogy Bochkornak leegyszerűsített – s ennyiben hibás – fogalma van a környezetvédelemről. Azt mondja: „tévedés, hogy a környezetvédelem az egyénnél, a kisembernél kezdődik. Nem miattam van műanyag csomagolás. Nem kapok más csomagolásban. Nem rajtam múlik.” Ez azért hibás leegyszerűsítés, mert egy részigazságot mond igazságként. Önmagában egy kisember tényleg nem tud megváltoztatni egy világméretű rendszert. Valóban nem Bochkor Gábor miatt van műanyag csomagolás.

A környezetvédelem a kisembernél, a vállalkozónál, a gyárigazgatónál, a mérnöknél és a miniszternél kezdődik. Egyszerre. Mindannyiuknak van döntési lehetősége. Kinek kisebb, kinek nagyobb. A maga szintjén mindenki választhat. A kisember is. Például vihet magával a boltba otthon készített, pehelykönnyű zsákocskákat – sok helyen már magában a boltban is vehet ilyeneket –, amelyek kiváltják a műanyag csomagolást (persze nem mindenhol), s amelyek számtalanszor újra használhatók.

A cikk kezdő kérdésére végül is nem tudok választ adni. Talán frusztrálja Bochkor Gábort, hogy egy gyereknek van igaza a felnőttekkel szemben? Talán. Sok felnőtt van így. Vagy őt is az zavarja, hogy sok a szöveg, s kevés az eredmény? Ebben igaza volna. De azt azért elfogadhatja, hogy – Greta nyomán – annyit mi is megtehetnénk, hogy legalább a saját életünkre vonatkozóan elkezdünk megváltozni. Mert a környezetvédelem nem általában a kisembernél kezdődik, hanem mindig konkrétan „nálam”.

 [A 24.hu (2021. 01. 06.) híradása alapján készült.]